Terápia és/vagy művészet? – a pszichiátriai intézet lakóinak nyílt tárlata

Az intézet a 70-es évek közepétől alkalmazza a művészeti alkotótevékenységet a terápia részeként, miközben a gyógykezelésben is szép eredményeket tudhatnak magukénak, az alkotások bejárták az ország képzőművészeti galériáit is, a szakértők szerint egy részüknek komoly művészeti értékük van.
A kiállítást Hárdi István pszichiáter, a Nemzetközi Kifejezés-pszichopatológiai és Művészetterápiás Társaság alelnöke nyitotta meg, aki elmondta, a művészetterápia kezdete a múlt század 20-as éveire tehető. Az akkori elmegyógyintézetekben létrehozott alkotások a hivatalos művészetre is hatást gyakoroltak, van olyan vélemény, hogy nekik köszönhető a szürrealizmus kialakulása.

Ezeket azért nem úgy kell nézni, mint csak esztétikai alkotásokat

Hárdi Istvánnal a rendezvény szünetében beszélgettünk

- Nagyon változatos anyagot mutat be a tárlat. Hogyan értékeli az alkotások jelentőségét?
- Azt hiszem, országosan is jelentőségük van ezeknek a képeknek, mert bemutatják azt a sokszínűséget, amit ma egy pszichiátriai otthon lakói jelentenek. Természetesen ezeket nem úgy kell nézni, mint csak esztétikai alkotásokat. Érdemes úgy is nézni, mint érzelmi kifejezéseit olyan embereknek, akik szenvednek, akiknek konfliktusaik, nehézségeik voltak az életben, és ennek kapcsán sérüléseket szenvedtek. A sérüléseket mondhatjuk betegségnek is, de mondhatjuk átmeneti vagy tartósabb rossz állapotnak, ami a személyiség egészséges és produktív munkáját, társadalmi beilleszkedését nem tette lehetővé. Ebben az intézetben olyan emberek kaptak segítséget és támaszt, akik a kórházi kezelést rendszerint kimerítették, és most már hosszabb időre, egyesek sajnos életre szólóan, támaszra, ellátásra szorulnak, de nagy részüknek van útja vissza a társadalomba. Ezek a képek azt bizonyítják, hogy a pszichiátriai otthonok lakói nem pusztán inaktív, inproduktív lények, hanem ők is ugyanolyan értékes embertársunkká válhatnak, mint bárki más, mint mondjuk egy gyógyult gyomorbeteg vagy szívbeteg. Természetesen az, hogy kit mennyire lehet meggyógyítani, állapottól, személytől függő.

Kifejezik, mi zajlik az emberben

- Ezek a képek sokféle állapotot, sokféle panaszt, bajt mutatnak, de egyrészt kifejezik azt, hogy mire képesek, másrészt pedig, hogy mi minden zajlik bennük. Az egyik képen látjuk a születés és halál problémáját, a másikon felfedezhető a kezelés eredménye. Az alkotója bejött, mint drogbeteg, alkoholista, és először égő ujjakat festett. És most látjuk ezt a nagyon szép alkotást, egy kis házat kerttel, ami mutatja, hogy az életet színesnek, szépnek látja, ahova visszatérhet. Valóban, el is hagyta az otthont. A képek nagyon különféle szintűek. Vannak olyan képek, amik egy kicsit a leépültebb állapotra utalnak, a hosszú évek betegségei, a kórházi viszontagságok megviselték őket. Látszik a képeken, hogy kicsit visszacsúsztak egy régebbi személyiségszint fejlődésre. Másoknál fejlődést lehet látni. Van olyan kép, ami a finomságot, a szeretetigényt fejezi ki, szinte szeretetteljes atmoszférát sugároz. A betegség nyomait néha látni lehet, de ma már, amikor modern gyógyszerek vannak, nem mondjuk azt, hogy ez egy betegnek a műve, csak azt mondhatjuk, ha ismerjük az illetőt, hogy milyen tényezők voltak azok, amelyek ennek a képnek a megformálásában részt vettek, milyen élmények, konfliktusok befolyásolták az alkotót. Az egyik képen merevséget látunk, többet, mint egy egészséges embernél. Látunk egy merev ornamentikát, de borzasztó érdekes, hogy ezekből az ismétlődő, látszólag értelmetlen ornamentikából szem, száj, arc bontakozik ki. Tehát az értelmetlen, téglaszerű ismétlődések mögül is előbújik az ember.

A legsúlyosabb betegségből is van kiút

- A művészetterápia közel 80 éves múltra tekint vissza. Ma már vannak tapasztalataik arról, mennyire eredményes ez a módszer.
- Az eredmény rendkívül nehezen mérhető le. Egyszerre több módszerrel próbálnak meg az embert károsító, rossz befolyások, kóros tényezők ellen küzdeni. Nincs már zárt osztály, az a múlté. Nyílt osztály van, mindenki szabadon mozoghat, élhet, és emellett óriási jelentősége van a modern gyógyszereknek. A modern gyógyszerek megtörték a pszichiátriának azt a légkörét, amikor a betegeket eleven holtaknak tekintették. Ma már a legsúlyosabb betegségből is van valamiféle kiút. Legrosszabb esetben csak az aktív tüneteket lehet megállítani, de valamilyen eredményt mindenféleképpen el lehet érni, kedvező esetben akár a gyógyulást. Mindezekhez, a pszichoterápiához, a modern gyógyszerekhez, a nyitott ajtók világához a művészetterápia, tehát a képek alkotása, rajzok, kerámia készítése is hozzájárul. A szentgotthárdi intézet, ahol minden intézményt, kórházat, társadalmat megjárt emberek vannak, látszólag végállomás. De a valóságban egy közbülső állomás, vissza az életbe.

Dali is tanult tőlük

- Köszöntőjében azt is említette, hogy a pszichiátriai betegek által készített műalkotások befolyásolták a művészet alakulását.
- Így van. Elsősorban az 1922-ben megnyílt, és könyvben is bemutatott Prinzhorn-kiállításra Heidelbergben, másodsorban pedig Morgentalernak 1921-ben, Egy elmebeteg, mint művész címmel megjelent könyvére gondoltam. Ezek elsősorban a szürrealistákat befolyásolták, Andre Bretont és másokat. Dali is a hatásuk alá került. A szürrealizmus megalapításában Freudnak is szerepe volt, aki a tudattalan világát fedezte fel, és az álomvilágban az ember közelségét mutatta be. Ezek a művek ugyancsak az emberi tudattalanból származnak. Nem csak azt ábrázolják, amit látunk és hallunk, hanem az álomszerűségen, a problémán keresztül a tudattalanban lévő legmélyebb kérdéseket is közvetítik. Mutatják azt, hogy valaki érzelmileg elhidegült, kihűlt, beszűkült, mutatják azt, hogy valaki a romantika világába vágyódik. És mutatják azt is, hogy milyen álomvilágban él. A képek kialakítása az ember tudattalan világával, álomvilágával is rokonságot mutat.