Ízirájder öcsém, ízirájder 2!

„A könnyű a legnehezebb”. A megállapítás rendkívül találó, hiszen Magyarországon nemzetközi hírű iskolákat lehetne működtetni búsulós, vesézős, legalábbis mélylelkizős filmek leendő készítőinek és nézőinek. Ebben talán legjobbak vagyunk az EU-ban.

Igazi fajmagyar vígjáték azonban (ezen a rostán természetesen a vajnaizált A Miniszter félrelép pl. nem mehetne át) fájdalmasan kevés született. Mintha minden filmkészítő arra gondolna, mit fog mutatni az unokáinak, ha megkérdezik: nagypapi/mami te mit alkottál, ha végre egyszer pénzhez jutottál?

Pedig Koltai Róbert Sose halunk meg című felejthetetlene jó irányba terelte a dolgot nem sokkal a rendszerváltás után. Kicsit érzelgős, sokszor könnyezős, életszagú, humoros alkotás volt, persze leginkább azoknak, akik végigélték vagy sokat hallottak (nem Kerényi Imrétől) az előző rendszerről. Aztán valahogy Koltainál sem lett igazi folytatás.


A kutya a forgatókönyvbe csomagolva van elásva. Nálunk ez hiányzik, amit persze a zseniális színészi játék, a rendezői instrukciók és a sokszor saját hátukon saját magukat elvivő képbeállítások foltozgatnak, a vígjátékoknál szinte mindig sikertelenül. Az Üvegtigris 2 ezen a téren is szép eredményeket ér el, így folytatásként megállja a helyét.
Csak ott izzad le, ahol megint komolyan próbál búsulni a magyar valóságon. Lali exneje bénán közvetíti a külvilágot a srácok belvilága felé. Törőcsik Marit csak azért nem keressük a körhintán, mert színesben pereg a film, Laliék tutajának végső szerepe meg annyira tisztázatlan, mint Bruce Willis küldetése meztelenül a harlem közepén a Die Hard 3-ban.

Egyébként a poénok a helyükön vannak, az argó rendesen felpofozza a mozinézőt, aki annyira vágyik röhögni, hogy meg sem várja az első beszólást. Egyszerűen közösségileg trendi. A történet nem annyira egész, mint először, de fordulatos, és ami a legfontosabb: szórakoztat. Elhisszük, hogy ezek az emberek léteznek, jóindulatúak és hülyébbek, mint mi.


Gaben Volgával jár, és egy fogszabályzós, felmérésgyártó főiskolás csaj mamájába zúgott bele. Cingár tandembicóval jár, és hús-vér csaja van (lesz). Csoki még mindig babettával jár, és a csajokról ha kérdezik:
„- Csoki voltál már két nővel?
- Egyszerre?
- Nem, összesen!”

Sanyinak a szája jár és szatelites pornóval vigasztalódik.
Lali meg bajjal jár, mert Oszi bá rájött, hogy nyaligátor volt Joli mocsarában. A rendőr srácok is hozzák a formájukat, a sprintjüket mérik traffipaxszal, de egy apró jelenet leveri mindet, mint vak a poharat: a részeg sofőr (Méhes László), aki vizelni próbál Lali parkolójában. Szemhunyorgatva sem Kusturicás, balkáni, igazi magyar, mint a makói paprika, meg a szegedi hagyma. Vagy fordítva.

A Ghymes zenéje is itt teljesedik ki, egyébként teszi a dolgát: észrevétlenül színezi a képeket.

A moziból kifelé jövet a jobbára fiatal közönség már ismételgette a poénokat, belehelyezték őket az Üvegtigris galaxisba, és azon vitatkoztak, Cingár vajon megházasodott-e. Nem azon, hogy ez a magyar film megérte-e a jegy árát.