Ringbe szállt a művészmozi - Megszépültve küzd a nézőkért a Savaria Filmszínház

Amíg ugyanis a hasonló intézmények szerte a Dunántúlon sorra zártak be – általában a fenntartó önkormányzatok érdektelensége vagy tehetetlensége miatt –, addig ez, a lassan fél évszázada működő művészmozi életben maradt a pláza árnyékában is. (Igaz, a központi támogatásnak ebben nagy szerepe van.)

A művészmozik megmentésére kiírt minisztériumi pályázat keretében első lépésben a kisterem és az előtér újult meg. Aztán kávézó nyílt, s felpezsdült az élet, a moziban ma már nem csak a filmkedvelők járnak, az intézmény törzshelye lett a zeneszeretőknek is, hétről hétre amatőr zenekarok koncerteznek, hála a PANK programnak.

A második ütemben a nagyterem is újjászületett, a „Tibor vagyok, de hódítani akarok” című eposz stílusos nyitófilm – a mozi valóban hódítani, persze leginkább visszahódítani akarja a mozgókép szerelmeseit. Pláza-hatásra törekedett a tervező, s amennyiben figyelembe vesszük, hogy pénztárcája jóval laposabb volt, mint a multi által megbízott kollégáé, az apró hibákat nem is illendő felhánytorgatni.

A külcsín

A változás a nézőtéren a legszembetűnőbb. A korábbi 560 helyett most csak 350 szék van, ezek a régi 55-56 centi helyett 60-61 centi szélesek, s miután nőtt a széksorok közti távolság, így az eredetileg 16 sor 12-re apadt.

A nézőteret három részre tagolták: a bal, jobb és középső szektorba is külön „utakon” sétálhatunk fel. A legkedveltebb nyilván a középső lesz, ahol 200 néző tud helyet foglalni. (Tekintve a látogatottságot, ez elegendő is lesz egy-egy film közönségének).

Miután az első két-három sort „felszedték”, a vászon előtt egy akkora tér keletkezett, mely kiváló helyet adhat rendezvényeknek, előadásoknak egyaránt. Mint megtudtuk, ilyen igénnyel már többször megkeresték a mozi vezetőségét, és érdeklődik egy olyan budapesti társulat is, mely drogprevenciós színdarabjával középiskolások előtt lépne fel.

A piros kárpittal behúzott székek jól mutatnak, már-már fotelnek is nevezhetnénk őket, hisz szélesek és a lábunknak is van elegendő hely ahhoz, hogy elterpeszkedjünk benne, ám a fotel puhasága, süppedős volta hiányzik. A karfa, mely ma már persze sehol sem fa, fekete műanyag, kicsit hideg, de funkciójának korrekt módon megfelel. (Sőt, felkészülve az esetleges konferenciák fogadására, a karfákból egy kis asztalka is elővarázsollható.) A kólás-popcorrnos nézők számára pedig az sem utolsó rangú szempont, hogy van hova állítani az üdítős palackot. Innentől már csak intelligencia kérdése, ezt választja-e a látogató vagy továbbra is széksorok között hagyja a szemetét.

És pereg a film…

A vászon vadonatúj, speciális darab, külön kellett legyártatni, mert ilyen méret „nincs raktáron”. A 14.5x 6.5 méteres vásznat egyenesen Angliából hozták, s külön szakmai team szerelte fel. A hatalmas, hófehér anyagra óriási fényerővel vetítenek, a gép 4000 wattos égőkkel üzemel, ezek darabja 200000 forint, élettartama pedig 1000 óra (öszehasonlításképp: a kisteremben 700-800 wattos izzókat használnak).

Megújult a vászon mögé felszerelt digitális hangrendszer is. Most az ehhez kapcsolódó hangszórócsoportokat cserélték ki, ezt tervezik a nézőtéren, körben elhelyezett hangszórókkal is, a „pláza-hangzás” akkor lesz teljes. Bár – mint megtudtuk – a forgalmazók egyes filmek esetében előírják, hányas hangfokozattal kell vetíteni a darabot, csak bízni tudunk abban, hogy e kérdésben a legtöbb esetben szabad kezet kap majd a mozi. A Savaria mozi hangrendszere ugyanis 9 fokozaton működik, a Tibor hódítását a 2. fokozaton hallgattuk végig, mely közelítette a sokak számára már-már zavaró plázás hangot. Az igazgató, Németh Sándor egyetért abban, hogy e tekintetben még van finomítanivaló, ígérete szerint tesz is érte.

A másik kritikus téren azonban az ő keze is meg van kötve. Hiába a vászonról sütő nap, meg a széksorok alatt futó fűtőtestek, didereg a néző a megújult nagyteremben. Előírás (!) szerint mindössze 18 fokra fűthető fel a helyiség. Ami a kinti mínuszok mellett édes kevés ahhoz, hogy órákig egy helyben ülve önfeledten élvezzük a vetítést. Légkondicionálóra már nem futja, előzetes kalkuláció szerint legalább 30 millióba kerülne. Az ősrégi légbefúvó működtetése drága is, meg zajos is, egyszóval használhatatlan. A legfőbb gond – tudjuk meg az igazgatótól –, hogy az óriási helyiség felett egy betonfödém van, szigetelés nincs – így a meleg télen kiszökik, a nyári hőség pedig kellemetlenül felfűti a padlásteret.

Szépséghibák még vannak

Fűtés, hangerő, homlokzat, nyílászárók, és a környezet – ezek a Savaria Filmszínház még kritikus pontjai. Az eddig elvégzett rekonstrukció mintegy 100 millió forintot emésztett fel, ennek felét pályázati úton nyerte el a város, a további 50 milliót pedig a szombathelyi és Vas megyei önkormányzat közösen biztosította. Ha a háromlépcsős pályázat idei fordulóján, a kiírt 100 millió forint 10 százalékát ismét sikerülne elnyerni, az épület külső felújítását is elvégezhetnék.

A kérdés joggal merül fel: érdemes-e ennyit áldozni egy művészmozira, amikor a multik megjelenésével látványosan zuhant a városi filmszínházak látogatottsága. Tény, hogy világviszonylatban több mint 10 százalékos  csökkenést könyvelhetnek el az ilyen intézmények. Tény az is, hogy a Pláza megtelepedésével a Savaria mozi is sok látogatóját elvesztette.

Horváth Sándor igazgató szerint azonban az esztétikus környezet, a kényelmes, szépen felújított termek vonzzák a nézőket, akik a nagy választék miatt is szeretik ezt a mozit. Az intézmény két termében – a kamara mozi már régebben megújult – naponta 5-6 filmet is adnak, hetente új a kínálat, a nagy sikerrel futó darabokat pedig hosszabban vetítik vagy többször is visszahozzák. És az is tagadhatatlan, hogy a kávézónak köszönhetően azok is bejönnek egy-egy vetítésre, akik egyébként elsősorban a Plázákat részesítik előnyben.