Fél évvel a 2016-os VOLT Fesztivál előtt már tuti: jön Wiz Khalifa és az Iron Maiden

Sopron elsőszámú össznépi csapatása máris behúzott két kasszarobbantó nevet.

Még a hajmetállal sem kell különösebben képben lenni, mert aki az elmúlt harminc évben járt már magyar utcán, azzal biztosan minimum egyszer szembejött Eddie, a zombiszerű, szúrós szemű mutáns alak, aki ilyen bensőséges viszonyt ápol a villámlással:

Nyugat.hu

Ő az Iron Maiden kabalája. Annak az Iron Maidennek, aminek síró gitárjátéka és egész előadásmódja ma már inkább megmosolyogtatóan idejétmúlt - persze, a Tankcsapda azért nyúlt tőlük sok mindent, a szélgéppel megfújt hajtól a lángcsóvákig -, mégis megkerülhetetlen alakjai a metálnak meg mindennek, ami később abból jött.

Na, és most úgy néz ki, hogy a The Book of Souls című albumuk világ körüli turnéjával eljönnek július 1-jén Sopronba. Fülöp Zoltán, a VOLT Fesztivál főszervezője ezt mondta róluk:

Az Iron Maiden-show és az azzal járó igazán különleges technikai igények miatt a megszokottnál nagyobb színpadot kell építenünk, de ezen egy percig sem gondolkodtunk, hiszen egy olyan rocklegendát láthatunk majd vendégül Sopronban, amelyet rajongók tízezrei várnak idehaza.

Bruce Dickinson, a zenekar frontembere üzenetet is küldött a magyar rajongóknak, ezt tessék figyelni:

"Mivel évek óta nem jártunk Magyarországon, a legrégebbi rajongóinknak régi kedvenceket is tartogatunk a műsorban. Sokat dolgozunk azon, hogy egy rendkívül látványos show-t állítsunk színpadra, amelyben a szívünk-lelkünk benne van."

Mellettük máris sikerült leigazolni egy igazán aktuális hiphopsztárt, Wiz Khalifát, aki szintén headlinerként szerepel a 2016-os VOLT programjában. A 28 éves rapper nem csak a szakma és a kritikusok, de a közönség szeretetét is gyorsan kivívta a markáns karakterével. Dalait és klipjeit szinte kivétel nélkül százmilliós nézettség jellemzi, a Paul Walkernek emléket állító See You Again máig a rádiók kedvence, miközben a YouTube-on már egymilliárdnál is többször játszották le a dalt a rajongók.

Hozzá is itt van egy bólogatnivaló, alig egyhónapos kedvcsináló:

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

VOLT Fesztivál