Aki lemaradt, az kimaradt – így zárult szombaton a Volt

Puskás Petiéknek járna a nagyszínpad, egy emberként énekelt a Halott Pénzzel a közönség, Parov Stelar méltón zárta a Volt Fesztivál nagyszínpadi programját szombaton.
Volt Fesztivál 2019 - szombat
A galériáért kattintson a képekre!
Dávid Gréta

Szombat délután már szép számmal gyülekezett a fesztiválozó tömeg, a Volt új helyszínén, mely a korábbihoz képest jóval nagyobb, így a rekordokat döntögető látogatók ellenére sokkal jobban visszaadja a fesztiválok egyik alapját, a szabadság érzetét. Az első roséfröccs beszerzése után – mely bár nem olcsó, még sem kiugróan drága a fesztiválok képest – a már hangoló The Biebers felé vettük az irányt.

Volt Fesztivál 2019 - szombat
A galériáért kattintson a képekre!
Dávid Gréta

Puskás Peti és bandája a beállást követően bele is csapott a buliba olyan lendülettel, hogy pillanatok alatt sikerült nekünk frissen érkezetteknek felvenni a ritmust. A pörgős első blokkba saját dalokon kívül feldolgozásokat is kaptunk, így Haddaway What is Love dala és Charlie Jég Dupla Whiskeyvel klasszikusa is elhangzott The Biebers hangzással. A front ember és alapító, Puskás Peti színpadi jelenléte, jó értelembe vett őrültsége megérett egy nagyszínpadi koncertre, gond nélkül betöltené azt is. Szóval nagyszínpadot a The Biebersnek!

Volt Fesztivál 2019 - szombat
A galériáért kattintson a képekre!
Dávid Gréta

Halott Pénzre már érzékelhető méretű tömeg gyűlt a nagyszínpad elé, ami a csapat népszerűségét jól mutatja. Végig nézve a tömegen minden korosztály képviseltette magát és együtt bulizott a Halott Pénz legnagyobb slágerjeire. Több vendéget is színpadra hívtak a koncert alatt, többek között Rúzsa Magdit – aki a Halott Pénz előtt birtokolta a színpadot, alig kisebb tömeg előtt – és aSupernemből ismert Papp Szabi is színpadra lépett. A koncert egy pontján 100 előre kiválasztott fesztiválozót hívtak a színpadra.

Volt Fesztivál 2019 - szombat
A galériáért kattintson a képekre!
Dávid Gréta

A szombati nap külföldi húzó neve és egyben a Volt fesztivál nagyszínpadi programjának utolsó fellépője Parov Stelar volt. Az osztrák származású zenész, dj nem kímélte a tömeget, pörgős, táncolós electroswing szólt egészen éjfélig.

Volt Fesztivál 2019 - szombat
A galériáért kattintson a képekre!
Dávid Gréta

A kisebb helyszíneken még reggel 5ig szólt a zene, mindenki találhatott kedvére valót, akinek maradt ereje a fesztivál utolsó napjára. A fesztivál szépen lassan elcsendesült, az arcokon vegyes érzelmek látszodtak, a szomorúság, hogy vége lett és az elmúlt napok élményei adta boldogság, melyből tudunk táplálkozni a szürke hétköznapokon. Köszi Volt, jó volt.

Volt Fesztivál 2019 - szombat
A galériáért kattintson a képekre!
Dávid Gréta

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

VOLT Fesztivál