Nincs könnyű dolga annak, aki összegezni akarja Szombathely színházalapító törekvéseinek múltját. A vasi megyeszékhely önkormányzatai legyenek bármilyen színűek sorra elkötelezték magukat az ügy mellett, és sorra úgy zárják négyéves ciklusukat, hogy csak erőtlen és eredménytelen kísérletekről tudnak számot adni. Hogy ki, mikor, mit akart és ígért, lassan követhetetlen, mint ahogy az is, hogy ennek érdekében ki, mikor, mennyit és kinek fizetett csak a helyzet világos: színháza Szombathelynek változatlanul nincs. Az újabb elképzelésekről nemrégiben a város, a megye és a színészképzést folytató BDF vezetői tárgyaltak.
A Hemo beázik: gyakorlatozó színészpalánták vödröket kerülgetve próbálnak
Az újabb elképzelés szerint a harc több fronton indul: az utánpótlást nevelő szakmai képzést és magát az intézményt párhuzamosan teremtenék meg. Előbbi alapjául szolgálna az az OKJ-s képzés, mely közel két éve indult, amikor a Berzsenyi Dániel Főiskola létrehozta a Színházművészeti Tanszéket Gór Nagy Mária közreműködésével és vezetésével. Utóbbit, vagyis a színházat, mint intézményt pedig az önkormányzati tulajdonba került HEMO épületében alakítanák ki. Mert mint a szegény ember, úgy a város is csak vízzel főz: mivel 10 milliárdos színházat nem tud építeni, csak a meglévő ingatlanjaiban gondolkodhat - mondja prof. dr. Gadányi Károly, a BDF rektora. (A lényeg, hogy vizünk az van bőven, még túl sok is: az épület jelenleg ugyanis beázik, elég egy-egy kiadós eső, és a függönyökön már csorog a víz, a gyakorlatozó színészpalánták pedig vödröket kerülgetve próbálnak.)
Egy színházban nem folyhat közművelődési tevékenység
A Színházművészeti Tanszék rendező-tanára, Walla Ervin szerint a HEMO tökéletes épület a tanszék és a kamaraszínház számára. Nagyszínháznak azonban tökéletesen alkalmatlan. Valószínűleg sejthetik ezt vezető politikusaink is: úgy tudjuk, az említett beszélgetés során kétszer fehéredett el a városatyák arca: első alkalommal akkor, amikor az építés lehetősége merült fel, másodszor akkor, amikor az öröklésé. A megyei önkormányzat ugyanis felajánlotta, hogy átadja a városnak a jelenleg közös fenntartású MMIK-t. (Az intézmény működtetése folyamatos vita tárgya: a város ugyanis teljes egészében nem adja meg a fenntartás ráeső részét a megyének, vagyis zsarol - ahogy Markó Péter elnök fogalmazott.) Csináljon abból színházat. A szakember szerint az épület kiválóan alkalmas lenne erre, ám egy színházban nem folyhat közművelődési tevékenység, például így nem nyerhető el pályázat sem. Vagyis az MMIK feladatkörét át kellene csoportosítani: s ezzel ismét sok-sok olyan döntést kellene meghozni, melyre hosszú évek óta senki sem vállalkozik ebben a városban.
és a miből
Szokás sokszor pénzre is hivatkozni. Walla Ervin szerint abból az összegből, melyet jelenleg a város egy évben áldoz a különböző színdarabok készítésére, illetve meghívására, gond nélkül üzemeltethető egy teátrum. A vasi megyeszékhely évente hozzávetőleg 80-90 millió forintot költ erre a célra (Mesebolt Bábszínház, Művészetek Háza és Művelődési és Sportház bérletei, Karneválszínház, Homo Ludens Zenés Színpad és Ferrum Színházi Társulat). A közönség évente 30-35 bemutatót láthat (természetesen ehhez kellenek a támogatók, a pályázati pénzek és a jegybevételek is). Kevesebb pénzből a vidéki nagyszínházak évente maximum 4-5 darabot mutatnak be, melyeket átlagosan 18-20 alkalommal játszanak érvel Walla Ervin, hangsúlyozva, egy saját színház nem zárná ki más társulatok vendégül látását, mint ahogy nem kötné kizárólag Szombathelyhez a helyi társulat előadásait sem. Csereszínház kell tehát.
Több vidéki színház például a veszprémi - működését látva azonban felmerül a kérdés: nem válna-e egy szombathelyi színház a megálmodott szellemi ház helyett szellemházzá egy olyan városban, ahol a színházi kultúra még csírájában sem nagyon létezik, ahol a budapesti színházak populárisabb darabjai maximum egy-két estére tudják megtölteni az MMIK 300 fős nézőterét. Kinek játszaná egy szombathelyi társulat a többi tizenötöt? S hol vannak akkor még a rétegközönségnek szóló kamaradarabok?
A színház nem demokratikus intézmény, ott főnök kell
A szakember szerint mindenütt vannak mélypontok és csúcsidőszakok. Veszprémben a Latinovics-Rutkai vagy a Cserhalmi időszak jelentette a top-ot, ám az kétségtelen, hogy a mai világ nem kedvez a színházaknak. Frázis a felgyorsult világ, de a színházalapítási törekvésekben is látható jele van: mindenki percek alatt akar színházat, társulatot, közönséget. Csakhogy ez egy nagyon hosszú építkezési folyamat. Ráadásul a politika is akadály: minden vezető másnak képzeli a maga színházát, ezt leginkább az igazgatóváltások mutatják. Sajnálom a direktorokat, akiket öt évre neveznek ki. Az első évben ugyanis még az előző évad repertoárját kell műsoron tartania. Marad négy éve a társulatépítésre, a művészeti koncepció kialakítására aztán jön a választás és a demokrácia jegyében leváltják az igazgatót. És kezdődik minden elölről. Nem sírom vissza a régi rendszert, de úgy gondolom, a színház nem demokratikus intézmény. Ott főnök kell. És a színháznak nem csak szórakoztatnia kell, hanem véleményt is kell formálnia. Ez pedig veszélyes dolog, hiába állítják, ma sincs meg a teljes autonómiája. A legfőbb gond azonban ma a bizonytalanság: mindenki kapaszkodik, mert ott akar maradni, ahol van mondja a rendező.
Programterv kell, logikusan felépített szervezet, vízfej nélkül
A másik nagy kérdőjel azoknak az intézményeknek a sorsa, melyek eddig szervezőként vagy társulatként kínálták a szombathelyieknek a színházat. Többségük attól tart, hogy a színház megalapításával kizárólag ez az intézmény kapná a központi támogatást. (Véleményükről részletesen következő cikkünkben foglalkozunk). A rendező szerint bátor, átgondolt szervezéssel és döntéssel a feladatok megoszthatók, összehangolhatók úgy, hogy egzisztenciák sem kerülnek veszélybe. Programterv kell, logikusan felépített szervezet, vízfej nélkül. És ami a szakmai oldal mellett a legfontosabb: egy erős menedzsment, folyamatos lobbizás, és mecénások szerzése - ma már erről is szól a színház.
Saját társulat kellene
Sokan vélik úgy, hogy a vasi megyeszékhelynek nincs szüksége önálló társulatra, annak fenntartása nagyon drága lenne, és az is kétséges, hogy egy igazán igényes művészgárda letelepedne Szombathelyen. Le-leruccanó színészekből pedig nem lesz saját társulatunk. Egyszóval elegendő egy épület, a szükséges infrastruktúrával, mely helyet adhatna a helyi társulatoknak, amúgy pedig befogadó színházként működne, sokszínű, változatos repertoárral. Csakhogy szól a rendező ellenvetése egy teátrumnak közönségneveléssel is kell foglalkoznia, színházi tudatot kialakítani. Ha nincs társulat, nincs színház sem hiába az épület. A lakók csak akkor fogják úgy érezni, hogy velük együtt él a kultúra, ha a mindennapjaiknak része, ha összefutnak a művésszel a zöldségesnél, vagy a kávézóban.
A nemrégiben lezajlott találkozón Jordán Tamás, a Nemzeti Színház igazgatója azt mondta: a színház nagyon fontos a város mentális életében. Szombathelyen sajátos arculatú teátrumot kell létrehozni, építve a helyben zajló képzésre. Elmélete szerint a produkcióknak itt kell készülnie, neves színészeket, rendezőket hívna meg a város egy-egy hónapra, a fiatalok elleshetnék a szakma csínját-bínját, együtt dolgozhatnának a nagyokkal akár a karneváli időszakban is -, és Szombathely saját előadását alkothatnák meg. Így, szépen, lassan majd odafigyel a szakma a vasi színházra. Walla Ervin egyetért a direktorral, ám ő bár csak másfél éve van Szombathelyen már tudja, mindehhez hatalmas állami támogatásra lenne szükség, azt pedig olyan lobbytevékenységgel, ami itt zajlik, sosem kapjuk meg. Marad tehát az alulról építkezés szintén szép, lassú folyamata építve a helyi oktatásra.
Az egyetemi színpad a csíra
A Színházművészeti Tanszék élete egyébként új fejezetéhez érkezett, a most zajló színész II. mellett szeptembertől elindul a színész I. képzés is, vidéki viszonylatban egyedüliként. Vagyis az országban végzett színész kettesek mind-mind ideáramlanak majd, hogy továbblépjenek a besorolási listán. A remények szerint rohamosan emelkedni fog a hallgatói létszám (jelenleg nyolc fiatal jár erre a képzésre). Valójában a tanárok egyetemi színpadban gondolkodnak, a műfajnak nagy hagyománya van, magának Jordán Tamásnak a pályája is egy ilyen csoportból indult. Az elképzelések szerint a tanszék képzési sora bővülne, képezhetnének itt akár szcenikai szakembereket, világítástechnikai szakértőket, a színház különböző területein dolgozókat. Ezek a fiatalok helyben maradnának, és meghívott profikkal készíthetnének közös darabokat, míg végül sok-sok év múltán kiforrott művészként Szombathely társulatává állnának össze.
S ha már álmodunk, merjünk nagyot álmodni: a határ mellett óriási lehetőségek vannak, kiaknázásukra szép példa a zalaegerszegi színházé, mely sikeresen dolgozik össze a gratzi társulattal. Lehetne akár ez is a jövő: hosszú-hosszú kitartó szakmai munkával és az ehhez szükséges erkölcsi, anyagi támogatással.
Mint prof. dr. Gadányi Károlytól megtudtuk, a Színházművészeti Tanszék szeptembertől a HEMO-ban kap helyet, hisz a színész I. képzés akkreditációs engedélyének feltétele a saját próbaterem is, melyet ez az épület tud biztosítani. Az intézmény egyfajta összművészeti központként működhetne, a tanszék közreműködne a művészeti kar egyéb szakjaival, például a rajzos vagy zenész hallgatókkal. Probléma és súrlódás várhatóan sok lesz a közeljövőben: ezen az épületen kell ugyanis osztoznia a tanszéknek, a Színházbarátok Egyesülete kamaraszínházának, illetve a szimfonikus zenekarnak is, mely a Bartók Terem felújításának idején a HEMO-ban dolgozik.
A rektor büszke az OKJ-s képzésre, mint mondja, a főiskola mindent megtesz a színvonal emelése érdekében, mutatja ezt a színész I. elindítása is. A jelenlegi sok, jól működő sejtnek végre egy egész testté kellene összeállnia. Együtt kell dolgozniuk a társulatoknak és a színház ügyét magukénak érzőknek. Áldozatot kell vállalnia a városnak és a lakosságnak is, és nem pusztán anyagi értelemben. Összefogásra van szükség, vállalkozókra, támogatókra emlékezzünk rá, sikerült így építenünk egy képtárat is. szól a rektori biztatás.
Konkrétan
Múlt héten összeültek az illetékesek, a beszélgetésen szó esett néhány fent említett problémáról. Megszületett egy újabb szombathelyi színház, elméletben. Ipkovich György polgármester ígéretet tett arra, hogy megoldja a HEMO beázását. Meg arról is született határozat, hogy rövidesen ismét összeülnek a város és a főiskola vezetői, hogy tárgyaljanak a konkrétumokról. Konkrétan számokról. Azt ugyanis, hogy lesz-e színház vagy sem, valószínűleg csak e szempont alapján tudják megítélni a döntéshozók. Bemutatókon ugyanis ritkán találkozik velük a színházbarát közönség.
Egyelőre egyetlen kézzel fogható konkrétum van, mely a rektori mappából kerül elő. Egy levél:
A BDF azon törekvését, hogy képzési feladatai sorába művészképzést is akkreditáltassa, örömmel fogadjuk. Az a tény, hogy ezzel egyidejűleg a város és a főiskola együttesen elindítja a szombathelyi színház alapítási folyamatát, Szombathely város művészi életének és gazdagodásának új perspektíváját tárja fel. Ezt a törekvést alulírottak, a magyar színházi életben már sokszor bizonyított hitünkkel és szakmai emberi elkötelezettségünkkel messzemenően támogatjuk. Támogatjuk erkölcsileg, tevőlegesen is, ha a városnak, a város színházának szüksége van munkánkra, művészként is fontos jelenlétünkre. Egyúttal és egybehangzóan kijelentjük, hogy eddigi szakmai-művészi eredményeinket a megalakult színház ügyének felajánljuk azzal, hogy az alapító tagság cím közzétételéhez hozzájárulunk, ezt a címet az ügy iránti elkötelezettséggel vállaljuk, s megtisztelőnek tekintjük:
Bujtor István, Hernádi Judit, Kern András, Kulka János, Pogány Judit, Walló Péter, Kállói-Molnár Péter színész-rendező, Koltai Róbert, Gór Nagy Mária, Pethő Béla, Tordy Géza, Verebes István színész-rendező
Kelt 2003-ban...
