2024. június 9-én lesznek a magyar önkormányzati választások

Az EU parlamenti választásokhoz igazodnak, amit június 6. és 9. között kell megtartani.

2024-ben június 6. és 9. között kell megtartani az európai parlamenti választásokat. Ebben egyezett meg a 27 tagország – írta a Portfólio.

Mindez azt is jelenti, hogy a következő magyarországi önkormányzati választásokat jövőre, június 9-én tartják meg.

A Fidesz már tavaly nyáron bejelentette, Valószínűleg előbb lesznek az önkormányzati választások 2024-ben 2022. June 14. 19:27 hogy 2024-ben egy napon lehet az európai parlamenti és az önkormányzati választás. És ez nem is kivételes eset lesz, a tervek szerint később mindig együtt tartanák az önkormányzati és az EP-választásokat.

Ami azt jelenti, hogy a választóknak egyszerre kell dönteniük a lakóhelyük polgármesteréről és képviselőiről, valamint arról, hogy melyik párt jelöltjét küldenék az Európai Parlamentbe.

Nem olyan egyszerű a dolog

Az ügy azért nem ilyen egyszerű, hiszen a 2019-ben megválasztott polgármesterek és képviselők mandátuma öt évre, azaz 2024 októberéig szól, amit utólag nem változtathatnak meg.

Ezt úgy oldanák meg, hogy a 2024 májusában, az EP-választással egyidőben megválasztott önkormányzatok csak fél évvel később, októberben lépnének hivatalba, addig a mostani, 2019-ben megválasztott önkormányzatok vezetnék a településeket. 2024-ben aztán 2029 májusig határoznák meg az új önkormányzatok mandátumát.

A választási törvény azonban módosítás előtt áll, jelenleg még nem tudni, hogy a kormánypárti többség merre viszi el az önkormányzati képviselők és polgármesterek mandátumának hosszát.

Az önkormányzati választás időpontja viszont biztosnak látszik.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet