20 százalékpontra nőtt a Tisza előnye a Fidesz előtt a választani tudó biztos szavazók körében a Medián kutatása szerint - írja a HVG. A lap szerint ártott a kormánypártnak a gödi botrány, megosztó a rejtett kamerák bevetése, a jelek szerint az extranyugdíjak nem adtak lendületet Orbánéknak.
A két nagy párton kívül csak a Mi Hazánk kerülne be 6 százalékkal, a DK és a Kutyapárt 2 százalékon áll a a választani tudó biztos szavazók körében, míg a teljes népesség körében a DK csak 1 százalékot kapna.
A Tisza támogatottságának növekedéséhez hozzájárultak a közéleti botrányok, a gödi Samsung gyár és a bekamerázott szoba, a megkérdezettek 89 százaléka hallott róla.
Mint azt a Telex felidézi, az előző Medián-felméréshez képest a Tisza 2 százalékpontot tudott javítani, a Fidesz ugyanennyit gyengült, a biztos szavazóknál már 4 százalékponttal szerepelt jobban a Tisza, és néggyel rosszabbul a Fidesz, vagyis
Módszertan
A felmérés február 18-a és 23-a között készült 1000 fős országos reprezentatív minta telefonos megkérdezésével. A minta kisebb torzulásait a KSH adatait felhasználva matematikai eljárással, úgynevezett súlyozással korrigálták, így a minta jól tükrözi a szavazókorú lakosság településtípus, nem, életkor és iskolai végzettség szerinti összetételét. A közölt adatok hibahatára a teljes mintában a válaszok megoszlásától függően legfeljebb ±3,5 százalék.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!