Kutyaszorítóban vagyunk: pártolunk mindennemű kulturális megmozdulást, amely taszajt egyet a szombathelyi színház megsüllyedt szekerén, azonban bármennyire kedvünkre való is egy kezdeményezés, a véleményünket nem rejthetjük véka alá. Egy rosszul elsült premierről, bármennyire szurkoltunk is Bodó Viktornak és a Szombathelyi Színházbarátoknak, nem írhatunk mást, csak amit láttunk: a Tomik Pizzicato" nem üti meg az általunk felállított mércét.
A Művészetek Háza kamarabérlete ugyanis az elmúlt évek alatt elkényeztetett bennünket. Kevesen tudják, miközben a város hangadói egyre csak nagy zenés városi teátrum után sóvárognak, szép csendben évről évre az ország egyik legizgalmasabb válogatása jut le hozzánk. És tényleg, mennyivel, de mennyivel színvonalasabb produkciók adatnak Szombathely számára, mintha mondjuk egy veszprémi vagy soproni formátumú nagyszínházzal büszkélkedhetnénk
A szombathelyi szál, elég nyögvenyelősen, de végigkíséri a darabot
Haladjunk azonban szép sorjában: szerda este a Szombathelyi Színházbarátok Egyesülete az MSH Rendezvényház Kht.-val karöltve a város új kamaraszínházának falai közé vitte Quentin Tarantino örökbecsű kultmoziját, a Kutyaszorítóban-t. A próbálkozás a Tomik Pizzicato fedőnevet kapta, hogy miért, arról kérdezzék az akció kitervelőit. Valószínűleg dadaista módon, hasraütésszerűen, ahogy a darab egyik kulcsfiguráját, Kicsi Pontot is elkeresztelték: csak. Vagy ez is utalás a szombathelyi szálra, amely olykor elég nyögvenyelősen, de végigkíséri ezt a Kutyaszorítást. Nem sima átvételről van tehát szó, a Tomik Pizzicato szövegkönyvét maguk az alkotók jegyezték, helyesebben gyakran improvizálták. A kerettörténetből hátha még valaki szeretne túlesni rajta annyit azért elárulhatunk: a Savaria Karnevál 90 milliós költségvetése körül támad a sok hűhó.
Leggyengébb pontja az, amire Tarantino épít: a karakterek
A minimáldíszletek közé rendezett színjáték állítólag már tavaly premierérett volt, azonban év közben az alkotók nehezen találtak olyan estét, amikor az összes szereplő ráért volna. Lehet, mindannyiunknak jót tett volna még egy kis várakozás. Bodó Viktor a rendezésben azért felcsillantott egy-két ígéretes pillanatot, mosolyogtunk is egy-két gegen, és akadtak kiváló megmozdulások is, például a legelején: az ásványvizes magánjáték. Vagy ott volt a boncolásos jelenet, a kitakart rendőrt és az akciót alig látni, mégis hat. A legelején a maszkos bevezetés sem rossz. A rendezés másik erénye, hogy jól használja a szűkös tereket, kreatívan él a kamaraszínház szegényes adottságaival. Leggyengébb pontja azonban az, amire Tarantino a filmben leginkább épít: a karakterek. Több szereplő kifejezetten kidolgozatlannak, gyengének tűnt. Őszintétlennek, hakniszagúnak és erőltetettnek. Ott volt például a Buster Keaton-féle burleszkszerű meghalás, na az
A színészek
Pedig a hét bűnös bankrabló szerepeit az ország neves színházaiban játszó, többnyire frissdiplomás színészek játsszák, akik más darabokban kifejezetten jók szoktak lenni. Mégis. Rajtuk kívül esik-kel még a színpadon a két szombathelyi: a helyi színházbarátok két képviselője: a Paprika Tv-s filmfőiskolás Döme, és a szombathelyi Sóska sültkrumpli felfedezettje, Endrődy Krisztián.
Immunisak lettünk a csakazértis bazmegolásokra
Egy valami azonban átjött: immunisak lettünk az öncélú, csakazértis bazmegolásokra, és a művértől sem alélunk már el. Az is kristálytisztán látszik: Tarantino Kutyaszorítóját nem lehet csak úgy színpadra adaptálni. A minden ízében mozgóképre komponált játék Tarantino színészeinek bravúros alakításai nélkül már egy halovány, kifejezetten történetgyenge gengsztersztori. És lehet bármilyen poénos a töltelék, ha a keret önmagában gyenge
Végkicsengés
Persze szép és jó a fiatalokat hagyni kísérletezni
Örülni kell annak is, hogy Szombathely helyet, teret és pénzt áldoz ilyen kultúrakciókra is. Szurkolunk az erősebb folytatásért...
Fotó: Lovagi M.
