Véleményem szerint a bíró hibás döntést hozott, de a történelemben előfordult már ilyen, nem ez az első eset, akár emberölés ügyében is. Az indoklás általam ismert része megerősít abban a hitemben, hogy nagyon sok hiba van az ítéletben - mondta Galambos Lajos a Blikknek a hosszú évek óta húzódó áramlopási ügyében hozott mai ítélet után adott.
A bíró ugyan visszafogta az ügyészség fantáziálását, ugyanakkor apró részleteket felnagyítva, és feltételezéseket tényként elfogadva döntött - tette hozzá.
Elmondta azt is, hogy bár nem értett vele egyet, a nyugalma és az ügy gyors lezárásának érdekében megtérítette a kárként megállapított összeget. Így szerinte a bíró korlátlanul enyhíthette volna a büntetést "mégis elkaszált".
Mint szavaiból kiderült, a nagyanyja sírjánál várta ma az ítéletet.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!