Azt hitte, hogy ennél már nem lehet drágább az étolaj? De, lehet

2020 eleje óta közel 45 százalékkal emelkedett az étolaj ára, de még nem ért véget a drágulás.

2017 januárja és 2020 februárja között stabilan 480-490 forint körül járt az étolaj ára, majd innen márciusban 500 forint fölé ugrott decemberben 571 forint volt az átlagár, februárban elhagyta a 600 forintot, augusztusban pedig már elérte a 701 forintot is - emlékeztetett a 24.hu. A lap által megkérdezett szakértők szerint még mindig nincs vége a drágulásnak.

Ebben közrejátszik, hogy a világban egy nagy, általános áremelkedés tapasztalható, ami az összes élelmiszer árát érinti, de közrejátszanak a szállítási gondok, vagy épp Kína hatalmas takarmányigénye.

Raskó György agrárközgazdász szerint további áremelkedés várható, amiből az étolaj sem marad ki, így 720-735 forint körüli árra számíthatunk az év végén. Ennél nagyobb emelkedés viszont nem valószínű, mivel az étolajgyártók nem akarják, hogy egy esetleges további lendületes áremelés miatt az emberek ismét inkább a jóval olcsóbb (kilónként 460 forint körül mozgó) sertészsír felé forduljanak.

Úgy véli, hogy leghamarabb jövő tavaszra valószínűsíthető némi ármérséklődés.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság