Vágtat a Fehér ló - avagy a jó cigányzene kell Szombathelyen is

A Parno Graszt együttes 1987-től működik, mint hagyományőrző roma zenekar. Nem is akármilyen cigány zenét játszanak, fő területük az akusztikus cigány folklór, egy csipet modernséggel és szellemességgel megfűszerezve. Az eredmény? Hejehuja, vigadalom, tánc, meg ami még egy jó mulatozáshoz kell. A közönség tehát imádja őket, ahogy itt Szombathelyen is tette, és állítólag külföldön is teszi. A cigányzene ősi, talán kicsit elfeledett hagyományaiból táplálkoznak. És a csapat? Egy nagy szabolcsi család. Nem ritka, hogy több generáció húzza egyszerre a színpadon.
De lássuk, mit mond erről Oláh József zenekarvezető.

- Nyugat (Ny): A hírük futótűzként terjed az országban. Mikor volt a nagy áttörés?
- Oláh József (O.J.): 2001-től számítjuk magunkat „profiknak”, akkor jelent meg első lemezünk, a Rávágok a zongorára. Előtte már több dobogós helyezést értünk el különböző versenyeken, de ekkora szeretetre, mint ami mostanában fogad bennünket, sosem számítottunk. Az, hogy mi, szabolcsi, egyszerű emberek ennyire befutottunk, a csodával vetekszik. Mindenfelé meglepetésként fogad bennünket, tombolás, rajongók tömkelege.

Turnék a nagyvilágban
- Ny: Ráadásul nem csal hazánkban futottak be, hanem külföldön is…
- O.J.: Igen, de először had' mondjam le, hogy a nagyobb fesztiválokon, így például a Szigeten is bemutatkozhattunk, de nem utasítunk vissza kisebb rendezvényeket sem. A minap egy lekvárfőző versenyen koncerteztünk.

Külföldi utakból is akad bőséggel. A legérdekesebb a svájci volt, ahol állítólag nagyon ridegek az emberek. Hát nekünk sikerült velük is egy hatalmas dínomdánomot csapni. Ahogy a németeknél és a hollandoknál is.

- Ny: A cigányzene nagyon hozzánk, magyarokhoz kapcsolódik. Érzik, értik a határon túl a mi sírva vígadásunkat?
- O.J.: Furcsa mód a magyar közönség sokkal zárkózottabb. Nehezebb azokat feloldani, akik nem ismernek bennünket, az elején kétkedéssel fogadnak, azért nem a teljesen hagyományos cigányzenét játsszuk. Külföldön is látni az arcokon a meglepettséget, és sokakról le lehet olvasni, ahogy felteszik magukban a kérdést: „Mi ez?” De az ötödik szám után már olyan a hangulat, mintha otthon lennénk.

- Ny: Akadnak még ilyen stílusú zenekarok. Ám nem olyan sikeresek, mint önök…
- O.J.: A többi csapatnak nincs gyűjtőanyaga. Mi a dallamvilág legmélyebb rétegeibe nyúlunk vissza, emellett azt az akusztikus cigány folklórt műveljük, amit senki más rajtunk kívül.

„A hobbi nem elég a jó zenéhez…”
- Ny: Mi a véleménye a magyar zeneipar hanyatlásáról?
- O.J.: Sajnálatos, hogy ennyire elkorcsosult minden. Persze, éltető kivételek vannak. A muzsikusok most már csak hobbiként zenélnek, amitől jelentősen esik a színvonal. Már nem feccelnek bele annyi energiát. Azért sem, mert a playback világát éljük, ahol egy géppel megcsinált hang többet ér az emberinél, ettől aztán sivárul a zene érzésvilága.

- Ny: Önök romák, hogyan látják a romák helyzetét ma Magyarországon?
- O.J.: Sokfelé megfordultunk már, és a legrosszabb állapotokat a szülőmegyénkben, Szabolcsban tapasztaltuk. Az emberek helyzete kilátástalan, egyik napról a másikra élnek, de nem azért, mert nem akarnak dolgozni, hanem mert nincsen munkalehetőség. A diszkrimináció pedig pontosan ebből fakad. Elkönyvelik őket csaló, becstelen bandának, akiknek semmi sem szent, csak ilyenkor abba nem gondolnak bele, hogy nem kedvtelésből folyamodnak lopáshoz. De amikor a kisgyermek már két napja rágja az apja fülét egy szelet kenyérért, de nincs, mit tud csinálni? Ez egy ördögi kör, amiből nem lehet kikeveredni.

- Ny: Ön szerint mivel lehetne ezen segíteni?
- O.J.: Oktatási intézmények létesítésével. Hogy ne kelljen elmenni a gyereknek ötven kilométerrel arrébb tanulni, hóban, fagyban, vagy éppen negyven fokban. És munkahelyek teremtésével. Hogy legyen kedvük dolgozni. Másképpen nem megy.

Azóta is járják az országot, változatlan sikerekkel, és karácsonyra már meg is jelenik a harmadik lemezük. Aki teheti, menjen, és nézze meg őket élőben!