Zavarba ejtő kezdetek: idő kell, mire belemelegedünk, és élvezni tudjuk a szokatlan elbeszélés- és játékmódot, a másfél órás posztmodern Kosztolányi-szemezgetéseket. Negyed óra kell, aztán ráérzünk az ízére. Utána játszi könnyedséggel hangolódunk a telefonos kisasszonyra, vesszük az adást, szerepkörből szerepkörbe klikkelünk, és sorsokat, letűnt figurákat temetünk. Kedvünkre való mindez, hátborzongatóan aktuális játék bontakozik ki szemünk előtt.
Post mortem K. D
Post mortem? Posztmodern? Tárgyszimfónia? Mint műfaji megjelölés? Az előadó a szombathelyi Mesebolt Bábszínház társulata, pontosabban nőtagozata, mert egyetlen hímnemű előadó sem lép színre. Fordul a kocka: most a gyermekek adnak elő, bábszínészekkel felnőtteknek szóló történetet. A helyszín sem a megszokott MMIK-s mese-kuckó, hanem a Kamara Savaria kisterme.
Az alap: Kosztolányi Dezső lírai töltetű riportjai
A főszereplők a klasszikus Kosztolányi opuszokból ismert riportalanyok: a primadonna, a gyepmester, az ápolónő, az óvónő, a segédszínész, a gróf, a telefonos-kisasszony és a szülésznő. A monológok az első világháború utáni Magyarország keresztmetszetét adják, ám a darab rávilágít: a jelenre vonatkoztatva is számtalan párhuzam található.
Szellemidézés
Leleményesen felépített figurák, kikarikírozott társadalmi szerepek, és közben tipikus emberi játszmák. Megelevenítésükhöz olykor elég egy hang, egy cipő, egy kalap, vagy egy pár kesztyű. (A primadonna-figura lenyűgöző, miként válnak feleslegessé a kellékek, elég pár tökéletes mozdulat, és meglátjuk a láthatatlant
) Az űr testet ölt, a bábosok szinte a semmiből képesek a száz éve halott alakokhoz lelkeket adni. Szemet kápráztató, kedves, máskor hátborzongató (a gyepmester) alakításokkal. (Le a kalappal a bábszínészek előtt!)
Miközben a ládából életre kelnek a tárgyak, intermezzóként egy-egy szeretni való, máskor torz, bizarr zenei betét vagy megzenésített vers is társul a színjátékhoz.
A különálló, összemosott részek közt kapocs a kriptaszerű ajtókkal lezárt ládákból felépített telefonos kapcsolószekrény. Mint egy bizarr hegy magasodik a színpad közepén. Utalásokat vélünk felfedezni korunk technikai vívmányára, a számítógépre: mintha internetről hívnánk le rég letűnt figurákat, akiket aztán ki-be kapcsolgathatunk.
Minden szerep-játék vége egy temetés: a bábok, helyesebben a figurák kellékei egy kivilágított ajtó mögé kerülnek. Az ajtókon szimbólumok, egy-egy attribútum. Az alapszín a fehér, a szellemek, holtak játéka ez, a színeket a tárgyak, az emlékek, a szövegek hozzák. Szemet gyönyörködtetőek a díszletek és a jelmezek is.
Post mortem? Mi is jelent? A műsorfüzet ezt mondja: azaz haláluk után idézi meg az egykori riportalanyokat, miáltal sorsuk mintegy száz év távlatából új perspektívában látható. És valóban
| Post mortem K. D
Design: Sz. Nagy Mária |
