Warez World: ahol az illegális mp3 világra jön

A számomra csak a virtuális térben létező, magáról nagyon keveset eláruló interjúalanyom többször is majdnem véget vetett kérdéseim özönének. „Ha kidobod a cikket, a scene-n belül alig egy órán belül akkora felháborodás és hajtóvadászat lesz, mint még soha” – érzékeltette az ügy fajsúlyosságát, és ejtette ki az első idegen szót, amit még sok tucat követett. Egy keményen felügyelt, kívülállóktól szinte hermetikusan elzárt internetes elit közösség szereplője ő, aminek léte viszont, hogy-hogy nem, illegális alapokon nyugszik. Kettős a mérce: egyik oldalon a szerzői jogok megsértése, másikon a szellemi javak szabad terjesztésének messianisztikus gondolata áll.

Hip-hop videóval a floppimásolás ellen
De ennyire ne rohanjunk előre, fektessük le az alapokat. A mágikus szó nem más, mint a warez: a különféle szellemi termékek törvénybe ütközően, ámde szervezett formában történő terjesztése – s itt a hangsúly a szervezetten van. Kialakulása egészen az ősi Commodore 64 és Amiga időszakig vezethető vissza, amikor a lelkes játékosok úgynevezett elektronikus hirdetőtáblák adatbázisain keresztül üzérkedtek a friss programokkal; de mindmáig emlegetik Bill Gates 1976-os keltezésű levelét is, amiben sajnálkozásának ad hangot, hogy az általuk kidolgozott BASIC programnyelvet inkább másolgatják a hobbisták, mintsem megvennék azt. A kalózkodás elleni máig folyó háború egyik első csatája a Software Publishers Association 1992-es „Don’t Copy That Floppy” videója, amiben egy amerikai rapper oktat ki egy PC-s játékot éppen átmásolni készülő iskolás fiút.

Mára tudjuk, hogy meddig jutott a folyamat: a felhasználást megkönnyítő Windows 95 megjelenése, később a modemes kapcsolatot felváltó hipergyors szélessáv mind hozzájárultak ahhoz, hogy már ne csak jelentéktelen szoftverek, de a legfrissebb albumok, egészestés premierfilmek tobzódjanak a gépeinken. Kevesen tudják azonban, hogy a mindig naprakész haverhoz, vagy az egyes filecserélőkhöz honnan csurognak le ezek a digitális kincsek: egy olyan, a bolygó netes hálózatait körbefonó szerveződés áll mindezek mögött, akik szinte vallásuknak tekintik azt, amit csinálnak – egójuknál azonban csak az illegalitásból eredő identitásféltésük nagyobb.

Szervezettek, mint a maffia…
Így van ez iND-nel is, aki huszonéves budapesti főiskolás léte mellett komoly rangra tett szert ebben a nemzetközi méreteket öltő, szigorúan anonim „titkos társaságban”, s vonakodva ugyan – hiszen amit tesz, azzal belső szabályaik szerint gyengíti magát a rendszert is –, de mesélt végül a warez-világ működéséről. „Az egésznek az alap sejtjei az ftp szerverek, ami köré tömörülnek a népek. Az egészet úgy kell elképzelni, mint egy nagy piramist. Ennek a legalja szinte bárki számára elérhető, aki rendelkezik internet kapcsolattal: ezek a peer2peer – DC++, Kazaa, Torrent – file cserélők. A fizetős ftp-k már jobban szervezettek, igényesebb szolgáltatást nyújtanak, de ez még messze nem a teteje a dolognak.”

Az igazi erőterek a láthatatlan uralkodókként mindezek fölé magasodó, tartalmi szempontokból a legelőkelőbb, sok terrabájtnyi adatot őrző, a bennfentesek számára akár ezer-egynéhány megabites letöltési sebességet kínáló úgynevezett topsite-ok. Olyan irdatlan sebességű oldalakról beszélünk, amelyeken a piramis csúcsán állók egymástól akár néhány perc alatt áthúzhatnak egy egész DVD-tartalmat. Ide kerül fel elsőként minden tömörített anyag, azaz itt születnek a később világot körbejáró mp3-ak is. Ezek a site-ok ingyenesek, ám annyira belterjesek, hogy senki ne ringassa magát az ide való bebocsáttatásban (legfeljebb adjon hálát, mondanák ők, ha néhány hét vagy hónap után egy filecserélőn végre hozzájuthat valamelyik, korábban általuk feltöltött cucchoz).

„Egyszerű halandónak esélye sincs arra, hogy bekerüljön ebbe a körbe” – meséli iND, aki szerint itt már nem a letölthető állományok kereskedelméből származó pénzről szól a játszma, hanem az elismerésről és a szórakozásról. Ez a rivalizálás egyben a hajtóereje is a scene-nek, ahogy maguk hívják közösségüket. „Néha hajnalig versenyzünk, hogy ki tud előbb feltölteni valamit. Nekünk ez olyan szórakoztató, mintha más egy számítógépes játékkal nyomná a multiplayert” – meséli egy IRC-es chat-csatornán.

…precízek, mint a mérnökök
A warezelők kommunikációs csatornája ugyanis az IRC: meghívásos alapú csatornákban, kódolt üzenetek formájában folyik a diskurzus az újabb és újabb release-ek (a tömörített albumok, filmek, stb.) koordinálása céljából, amit nem is olyan nehéz megérteni, ha azt vesszük, hogy naponta vagy 3000 ilyen release lát napvilágot világszerte. Ez a kommunikációs forma egyébként annak a drákói szigorral megalkotott szabályrendszer egyik szelete, amelynek sztenderdjei alapján működik az egész warez-szcéna – s a jelek szerint szükség is van rá, hiszen őket már nem a tányérsapkások riogatják, hanem akár maga az FBI.

A biztonsági óvintézkedések, és az ezzel járó általános paranoia eszköztáruk elengedhetetlen kellékei. De iND szerint ami a leginkább veszélyezteti ezt az underground felségterületet, az a pénz. Nem titok, hogy Magyarországon a fizetős SMS alapú ftp-elérések rendkívül népszerűek, ám legalább ennyire veszélyesek: „ha egy szervernek köze lehet a pénzhez, akár csak a feltételezés szintjén is, akkor már nem biztonságos. Például ha bérelt vonalról megy, vagy ilyesmi. A privát site-ok a jók, amiket otthoni vonalakról, vagy munkahelyről futtatnak, meg hát ott vannak az egyetemek is” – mondja, s utal arra, micsoda balhék kerekedtek például Szegeden, pont emiatt (de alig két hete a műszaki egyetem kalóz-szervere is áldozatául esett egy razziának).

A csillagászati CD-árak is katalizálják az illegális adatkereskedelmet
Persze nem kevés vért kell izzadniuk a hatóságoknak, ha akár csak nyomára akarnak bukkanni egy, az IP-jét állandóan változtató, illegális tartalmakat tároló szervernek. „A komoly site-okon mindenhol több száz bites titkosítás van. Ez azért nem úgy megy, mint ahogy leírják néhol, hogy elmentek a helyszínre és kiiktatták a titkosító kódot” – mondja iND kellőképpen cinikusan, több vigyorgó smiley kíséretében.

Amikor afelől érdeklődöm nála, foglalkoztatja-e, hogy egy zenész esetleg azáltal károsul meg, hogy a warezelés miatt nem fogy elegendő hanghordozója, meglepő válasszal szembesülök: ő úgy van vele, hogy ha tetszik neki a zene, meg is veszi az albumot. Ennek így kéne működnie, bár ahogy mondja, „egy átlagos magyar családnak nincs erre kerete, amikor a villanyszámlát meg a gyerekek tankönyveit sem tudják kifizetni.” Az originál CD-k csillagászati árai persze nem az egyetlen érve. „Szerintem a kiadók hálásak lehetnek, hogy általunk lesznek híresek, és elterjednek a cuccaik. Az igazi fanok úgyis megveszik majd az anyagaikat, aki meg nem, az ilyen-olyan úton úgyis beszerzi majd.”

Annyi már most látható: a legnagyobb kiadómogulok is gondban vannak a lemezeladások drasztikus apadása miatt, a labda inkább a kisebb, specializálódott független labelek térfelén pattog, akik azt az igényes közönséget szolgálják ki, akik mindenképpen megvásárolják kedvenceiket. A warezvilág bennfentessége felett pedig nem mostanában lesz bárkinek is kontrollja. Főleg, mert ahogy iND is mondja: „ha egy szervert meg is csípnek, tíz új jön a helyébe…”

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!