Újra összeálltatok, bár igazából fel sem oszlottatok. A lényeg, hogy mindenkiben az tudatosult, a Strongnak vége, pedig nem. Hogy is van ez?
T: Tényleg mindenki arról beszélt, hogy feloszlottunk. Nem, nem
oszlottunk fel, csak nem éreztük úgy, hogy egy új lemezt kéne kiadnunk. Egyszerűen
nem volt bennünk annyi invenció, amennyi ehhez kell. Nem az a csapat vagyunk, aki évente
kiad egy lemezt, mert a kiadó kötelezi arra, hogy így tegyen, aztán persze megtöltse
a lemezt tizenegy töltelékszámmal. Amellett döntöttünk, hogy ne erőltessük, pihenjünk.
Most pedig úgy érezzük, hogy ismét csordultig vagyunk energiával, és képesek
vagyunk arra, hogy létrehozzunk egy albumot, amiről nem kell azt gondolnia senkinek,
hogy hiteltelen, és eléri azt a minőséget, amit mi a saját normáink szerint jónak
tartunk.
Apropó, ki mit művelt a kihagyás alatt?
T: Karesz, Muzzo és Berci nem zenei utakon jártak, Balázs és én egyéb
projektekben is kipróbáltuk magunkat. Balázs a Pop Art Marketben dobol, én pedig az
Anima Sound Systemnek is tagja vagyok, de ott nem basszusgitáron, hanem gitáron játszom.
Nagy kihívás ez, és baromi jól érzem magam velük. Sokat tanulok ebben a szituációban,
és tovább tudom építeni a zenei rálátásomat, tágítja a nyitottságomat, teljesen
más hatások érnek, mint a Strongban.
Ez év telén új lemezzel kívánnak előrukkolni
Oké, szóval most újra fel vagytok töltődve. Mit fog ez jelenteni a
jövőre nézvést?
T: Főként azt, hogy csinálunk egy új albumot, amit ez év telén
tervezünk kiadni. Folynak a tárgyalások korábbi kiadónkkal, a Warner / M-Ton-nal. Minőségi
és jó hangulatú koncerteket szeretnénk adni mindenütt, és kreatívan nyúlni
mindenhez, amivel dolgunk akad.
Mennyiben lesz más ez a lemez az eddigiekhez képest?
T: Erre nehéz lenne még ebben a stádiumban válaszolni, de először
vegyük sorra: tíz évvel ezelőtti debütlemezünk, a Power Of Pain egy kőkemény metálzúzás
volt, hosszú hajjal, ahogy kell. Eltelt négy év, kiadtuk a Racket-et, ami egy kicsit
megint más hitvallást képviselt sokan azt mondták, hogy bepuhultunk.
M: De ez nem igaz, csak olyan vonallal próbálkoztunk már 1999-ben, ami világszinten is 2001 környékén teljesedett ki, aztán híresült el nu metal néven: ilyen volt pl.: a Coal Chamber zenéje vagy a Statik-X...
T: Visszatérve a nu metalra, mindenkinek mást jelentett, a sajtónak vagy a közönség különböző rétegeinek is. Nálam úgy néz ki, hogy volt az ortodox metál, Maiden, Slayer, Megadeth, aztán velünk együtt felnőtt egy új generáció, ami szintén kedvelte a keménykötésű zenéket, úgy éreztük, nekünk is zúznunk kell, de már teljesen más megközelítésben alkottunk, más hatásokkal operáltunk. A sajtó lereagálta mindezt, és nu metalnak keresztelte el, de valójában egy iszonyatosan széles spektrumot ölel fel: így hívták a Korn-t éppúgy, mint a Deftones-t, vagy a Lostprophets-féle zenéket.
M: De amikor mi kezdtük, nem volt még nu metal igazából.
T: Akár volt, akár nem, szerintem jó lemezeket csináltunk, ez a lényeg. Teljesen mindegy, milyen stílusfiókba próbáljuk is belegyömöszölni.
A Racket után ismét jött egy kisebbfajta paradigmaváltás nálatok.
M: Igen, akkortájt volt egy törés, hogy na most mi legyen, milyen irányban
induljunk el? Sőt, ennél is súlyosabb volt a kérdés: zenéljünk, vagy ne zenéljünk?
Aztán gyorsan eldöntöttük, hogy egy lemezbe még biztosan belenyomunk minden energiát.
Hogy merülhettek fel ilyen nehéz kérdések? Csalódtatok valamiben?
M: Akkor is volt egy kisebbfajta kiégés. Töménytelen energiát fordítottunk
ugyanis egy-egy lemez elkészítésére, ezért mindegyik után meghaltunk egy kicsit.
T: Arról nem beszélve, hogy a Földnek ezen a felén elég nehéz helyzetben van minden zenész, éppen mi vagyunk a választóvonal: közhely, de ha harminc kilométerrel nyugatabbra megyünk, már egészen más a helyzet. Nálunk sokkal hamarabb lohad a lelkesedés, mivel a zenekarok csak nagyon nehezen tudnak előre csoszogni. Nem azért, mert rossz volna a zenéjük, hanem mert nem kap platformot, és nem tud fejlődni, kinyírják.
M: Minket ezek a negatívumok sem tudtak kinyírni, pedig közel voltunk. Nekiugrottunk, és ebből jött a Magic Syrup. Ekkor ugye beléptek a képbe a Zsoltiék (lásd Anima Sound System a szerk.), akik három szám meghallgatása után felvetették: elvállalnák a lemez produceri munkáit. Kaptunk az alkalmon, és hamarosan meg is született egy demo, amire a Warner rábólintott. Egy év kőkemény közös meló volt, aztán 2002 őszén megjelent: turné, tévé, klipp, nyomulás rádiókban
T: Viszonylag erős médiasiker, kevésbé masszív közönségsiker volt. Zsolték is beletették szívüket-lelküket, de a Syrupot többnyire csak a sajtó értékelte. Persze nem kellett sírnunk, mert ezután rengeteg fergeteges koncertet adtunk. A gond főként a lemezeladásokkal volt, ugyanis sokan nem tudták hova tenni a lemezt, nem igazán fért bele egyik dobozba sem. Ugyanígy bízunk egyébként abban, hogy az új lemeznek is lesz egy sajátos lelke, persze más, mint az előzőek. Azt biztosan mondhatjuk, hogy modern felfogású rock irányban haladunk ismét, tehát ilyen szempontból nem fogunk nagy meglepetést okozni.
Az tény, hogy eléggé kilógtok a metálmezőnyből. Valaki mesélte,
hogy egy fesztiválon jöttetek le a színpadról, mire a közönségből valaki odalépett,
és megjegyezte: srácok, kurvajó műsort adtatok, de miért néztek ki úgy, mint akik egyenest a diszkóklubból érkeztek?
T: Hahaha, tényleg volt ilyen. Nem tudom, kell-e ezt magyarázni, tény,
nem úgy nézünk ki, mint a Motörhead vagy a Lordy, de ha valakit elsősorban az érdekel,
hogy néz ki a zenekar, akkor lapozzon inkább FHM-et. Az általad említett eset egyébként
úgy hat-hét éve lehetett, ha most nézed meg a mai rockbandákat, már mind úgy öltözködnek,
mintha egy divatlapból léptek volna a képernyőre.
M: Mondjuk nem hiszem, hogy a kinézetünk miatt problémáztak volna elsősorban,
az viszont elképzelhető, hogy a magyar közönség nagy része egyszerűen nem volt felkészülve
a Magic Syrupra.
Lassabb volt a mozgásuk, most már biztosan többre értékelnék.
T: Vagy mi voltunk gyorsak. Szeretjük hamar lereagálni a világ történéseit.
Ki tehet arról, hogy az emberek nem követik a lépést?
T: Egyértelműen a hazai média főárama. Megértem, hogy vannak a
laikus zenehallgatók, akik a különböző műsorokból értesülnek a zenei történésekről,
és azt a trendet követik, amit ott diktálnak nekik. Itthon ezért a közönségnek egy
tetemes része le van maradva néhány évvel, amiről nem tehetnek, ezt el kell
fogadnunk. Hozzáteszem, simán lehet valaki úgy is kúl arc, hogy egyáltalán nem
hallgat kortárs zenéket. Minden korban voltak és mindig is lesznek kiemelkedő és örök
alkotások.
Készülgettek tehát az új lemezre. Hogy álltok?
T: Van több órányi ötlet, riff felvéve, bár ahogy magunkat
ismerem, egyet sem fogunk belőle felhasználni:) Én olyan vagyok, hogy ami két hónapos,
azt már dobnám, mindig a friss dolgok izgatnak.
M: Miért játszunk Beatlest akkor? (röhögés.)
Apropó, emlegessük is meg a Pop Trash Candies-t, hiszen
ezen a néven is találkozhatunk majd veletek, ez az unplugged felállásotok. Kinek az ötlete
volt?
M: Ez mindig bennünk volt, eddig is játszottunk koncerteken különböző adaptációkat,
Depeche-t, Duran Duran-t... Most létrehoztunk egy sidetrack-et más néven. Ez lett a Pop
Trash Candies. Igaz, egy ilyen unplugged műsorral színpadra soha nem állnánk fel, leülős,
kocsmahangulatú helyre azonban teljesen vállalható. A tervek szerint később több saját
dal átdolgozása kerül majd be a programba.
A repertoár kinek az ízlését dícséri?
T: Abszolút közös kedvencekről van szó. Ránk egyébként mindig is
jellemző volt, hogy nagyon összevág az ízlésünk, nincs nagy kilógás a csapaton belül.
A bevállalt zenék többnyire a tinédzserkorunkat tükrözik, ezek azok a zenék, amiken
felnőttünk, amik lázba hoztak minket anno. Az ő hatásukra ragadtunk gitárt.
Ismét vissza a jővőbe, merre fog haladni az új lemez? Lesz benne például
elektronika, mint a Syrupban?
T: Mindenképpen, de főként az élő játékra illetve hangszerekre
fektetjük a hangsúlyt. Szigorúbbak leszünk, az biztos. Maradnak az íves dallamok, de
a gityók súrolni fognak. Ez az a kettősség, ami minket leginkább izgalomba tud hozni,
szirupos popularitás és pokoli energiák találkozása.
