Eztán tessék támogatást kérni! - 92 százalékkal emelték a szombathelyi bérlakások bérleti díjait

Egy sajtótájékoztatón megtudtuk, Szombathely 2400 bérlőjéből 1400-an jogosultak a támogatásra. November végéig lehet a kérelmet beadni.

Átlagosan 92 százalékkal emelte meg az önkormányzati bérlakások bérleti díjait legutóbbi ülésén a városi közgyűlés. Az indoklásban akkor elhangzott, hogy a piaci értékekhez kell közelíteni a bérleti díjakat, a rászorultak pedig támogatást kapnak annak érdekében, hogy ne okozzon számukra megoldhatatlan feladatot a lakbérek kifizetése.

Működjenek együtt a hivatallal
Az indoklást Czeglédy Csaba alpolgármester a szerdai sajtótájékoztatón megismételte, hozzátette viszont, hogy a városban nagyon sok támogatásra szoruló van a szociális bérlakásokban élőkön kívül is. Szombathelyen jelenleg 2400 önkormányzati bérlakás van, a hivatal adatai szerint 1400 bérlő él olyan körülmények között, hogy jogosult a támogatásra. Ezen túl azonban rengetegen vannak, akik piaci alapon bérelnek lakást, és azok is, akik magas törlesztőrészletet fizetnek a lakásvásárlási kölcsönök után. Az alpolgármester kijelentette, hosszú távon rájuk is ki akarják terjeszteni a támogatási rendszert.

Czeglédy Csaba nyomatékosan felhívta az önkormányzati lakásban élők figyelmét arra, hogy adják be a támogatási kérelmet, és ha szükséges, hosszabbítsák meg a bérleti szerződést is. Azaz, működjenek együtt a hivatallal.
Amit egyébként kiemelt az önkormányzat napokban közzétett közleménye is.

Kényszerhelyzetben az önkormányzat
Gyebrovszky János, a szociális bizottság elnöke azt jelentette be, hogy a Pálos Károly Családsegítő Szolgálat otthonukban keresi fel a krízishelyzetben lévőket, az elnök szerint ők mintegy ezren vannak.
Kővári Attila, a lakásbizottság elnöke szerint kényszerhelyzetbe került az önkormányzat, ezért döntött a közgyűlés a lakbérek emeléséről. A lakások állaga folyamatosan romlik, felújításuk költségeire kevés a jelenlegi bevétel, amely a lakbérekből érkezik. A városban egyébként azért kevés a bérlakás, mert sokan éltek az 1993-as lakástörvény által nyújtott lehetőséggel, azaz kedvezményes áron vásárolták meg bérleményüket.

A lakbéremelésből származó többletbevételt így a lakások felújítására fordítják, ugyanakkor növelni akarják a bérlakások számát, mégpedig évente 50-nel. Ennek módja lehet új lakások építése, vagy használtak vásárlása, anyagi szempontokból egyébként ez utóbbi a kedvezőbb megoldás.
A lakbéremelés után egyébként a piaci árak 70-80 százalékát érik el a kiszabott díjak, viszont jelenleg is 600 jogosult lakásigénylőt tartanak nyilván.

50 lakás 450 millióért
Czeglédy Csaba elmondta, mintegy 760 millió forintot tenne ki a lakbérekből származó bevétel, az előzetes kalkulációk azt mutatják, hogy ha a rászorulók a támogatással csökkentett díjakat fizetik, a bevétel 500 millió körül alakul. Ez lesz az az összeg, amelynek egy részéből a bérlakások felújítását fedezik, azaz, a bevételt visszaforgatják a rendszerbe. A másik rész pedig a lakásállomány bővítését szolgálja, ehhez azonban mindenképpen más forrást is találni kell. Az 50 darab bérlakás ára ugyanis hozzávetőlegesen 450 millió forint, ami nagyobb összeg annál, hogy a lakbér-bevételből fedezni lehessen.
Az alpolgármester hangsúlyozta, a díjemelés a rászorultaknak nem jelent az eddigieknél nagyobb terhet, annak az ezer bérlőnek viszont igen, akik nem jogosultak a támogatásra.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy november 10-én a Pálos Károly Családsegítő Szolgálat Domonkos utcai irodájában Czeglédy Csaba alpolgármester, az érintett bizottságok elnökei, valamint a hivatal és a szolgálat munkatársai ügyfélfogadást tartanak, ahová azokat várják, akik bizonytalanok a támogatási rendszer ügyében.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet