30Y: egy zenekar, mi busztól fogant és busszá lesz

Te is zötyöghetsz a 30Y-nal! Augusztus 1-jén útjára indul Szombathelyen a legendás buszjárat, amit egy fergeteges koncerttel fejelnek meg.

Ahogy pár hónapja mi is beharangoztuk, 30Y: „Fúrnak a szomszédban, mi meg versenygitározunk” 2013. April 04. 17:58 augusztus 1-jétől a Vasi Volán újraindítja a legendás 30Y-os buszjáratot. Az ötletet egy, a Facebookon szerveződött csoport vetette fel, ők szervezkedtek azért, hogy Szombathelyen újra fel lehessen szállni a zenekar névadójára, az ominózus 30Y-ra. A különleges felségjelzésű busz menetrendszerű járat lesz, másrészt kultikus objektum is. És ha valaki felszáll rá, valami pluszt is kap majd az utazáson felül – mondjuk egy kortárs fotókiállítást.

30y
Nyugat.hu

A szombathelyi járat a mostani 3-as vonalán halad majd, utazni pedig vele és rajta szimpla menetjegyért lehet.

Hogy miért lett épp 30Y a pécsi zenekar neve?

Ha valaki még nem hallott volna róla, a véletlen hozta így, no és az, hogy ezen a járaton ingázott - a kilencvenes években derekán, főiskolai hallgatóként - a zenekar frontembere, Beck Zoli (és a szintén a csapatban játszó öccse), hogy aztán később Pécsen erről a járatról nevezzék el zenekarukat. (Az ominózus járat aztán azóta megszűnt.)

30Y-os őrületek, augusztus 1-jére hangszerelve

14 órakor ünnepélyes 30Y buszátadó a Ferences Kert melletti Thököly úti megállóban, ahonnan elindul a városi kultúrbusz. Beszédek, a buszon Lékó Tamás fotókiállítása és a zenekar élőben, és harminc szerencsés rajongó, aki ott lehet a busz indulásánál.

Folytatva az őrületet, este a Ferences kertben egy speciális szabadtéri lemezbemutatóval rukkolnak elő. (Amit rossz idő esetén az MSH-ban tartanának.)

30Y – SZENTIMENTÁLÉ KONCERT (2013. augusztus 1. csütörtök 20.00)

A produkcióról:

A 30Y komplex kísérleti projektbe kezdett, amelyben tizenöt fős zenekar szólaltatja meg az együttes dalait. Hogy a muzsikusok között komolyzenészek is vannak, azt mutatja, hogy ebben az értelemben nincsenek határok: a zene egyetlen univerzum. És hogy a zene idő dolga, hogy a hangok és a szünetek váltakozó időtartama hozza létre, az alapot szolgáltat annak a kreatív játéknak, amely a 2013-as Szentimentálé turné dramaturgiai magját alkotja. Nem zenés színházi előadásról van szó, hanem olyan sajátos koncertről, amelyben a zenei történések a vizuális elemek által fókuszáltabbá válnak.

Szentimentálé-előadások határon innen és túl, jellemzően olyan terekben jönnek létre, amelyekben rock ’n’ roll zenekarok ritkán járnak: klasszikus zenei koncerttermekben, színházakban, réten vagy kastélyokban, kis délnyugati falucskában. A terek azonban nem szűnnek meg létezni egy-egy koncertet követően, ahogyan a koncertet megelőzően is léteztek. Ezek a meg nem szűnt terek - amelyeken azért a Szentimentálé nyomot hagy –előadásról, előadásra utaznak tovább, hogy nyomot hagyjanak a következő előadásokon. Így ér a zenekar Szombathelyre a Történelmi Témapark zöldjébe, oda, ahol egy egész város „elfér”.

Akciós jegyek 1500 Ft-os áron elővételben kaphatók az AGORA Jegyirodában! Csak az első 100 vásárlónak!

Különben jegyek kaphatók az AGORA Jegyirodában vagy a www.jegymester.hu oldalon! Elővételben 2000 Ft-os, a helyszínen 2500 Ft-os áron!

Esőhelyszín: AGORA - Művelődési és Sportház

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

30Y: „Fúrnak a szomszédban, mi meg versenygitározunk”

Különleges kiállítótér lehet a júniustól menetrend szerint közlekedő szombathelyi 30Y. Az ominózus buszjáratot Beck Zolival harangozták be.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Programajánló