A megyei rendőr-főkapitányság nyomoz az ügyben.
Rendkívüli testületi ülésen, de szigorúan zárt ajtók mögött ülésezett csütörtökön reggel Kópháza képviselő-testülete. Az E-nyugat úgy tudja, a téma súlyos és kényes volt:
az önkormányzat számlájáról eltűnt valamivel több mint százmillió forint.
Grubits Ferenc polgármester az enyugat.hu-nak a nyomozás érdekeire való tekintettel nem árult el részleteket, csak annyit, hogy a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság nyomoz az ügyben.
A lap elküldte kérdéseit a rendőrségnek.
Úgy tudni, az eltűnt pénz mintegy fele megtérült, a bank biztosítási rendszerének köszönhetően.
(Nyitófotó: kophaza.hu)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.