A kormányoldal számára egyre kellemetlenebb nyilatkozatokat tesz Magyar Péter, Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter exférje.
Többek között beszélt már Rogán korlátlan hatalmáról, a Schadl és Völner ügyről, valamint arról, hogyan fenyegették őt meg többször kormányoldalról.
„Hétvégén kerül sor a miniszterelnöki évértékelő beszédre, amihez a magam módján én is igyekszem majd témát szolgáltatni.” - írta Facebook-bejegyzésében.
A posztban egyébként beszólt Havasi Bertalan miniszterelnöki szóvivőnek, pontosabban „Havasi Bercinek”, aki ahogy Magyar írja „arról ismert, hogy nyilatkozat helyett ellökdösi az újságírókat és ereklyeként őrzi Orbán Viktor kólás dobozát”.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!