A Sárvári Járási Ügyészség más bűncselekmények mellett kapcsolati erőszak bűntette, zaklatás vétsége és állatkínzás vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a vádirat szerint éveken keresztül bántalmazta az élettársát - számolt be hétfőn az esetről a Vas Vármegyei Főügyészség.
Mint írták, a nő megszakította a kapcsolatot az agresszív férfivel, aki ebbe nem nyugodott bele, a nőt rendszeresen figyelte és háborgatta a lakásánál, illetve a munkahelyén. Ennek során előfordult, hogy a sértett lakóhelyén a bejárati ajtót ütötte, rúgta, az utcán parkoló személygépkocsijának rendszámtábláját eltávolította, továbbá a kerékpárját is elvitte.
A vádlott a sértett kis testű kutyáját is indokolatlanul bántalmazta, az állatot kétszer a földhöz vágta, amivel akár a pusztulását vagy maradandó egészségkárosodását is okozhatta volna.
A járási ügyészség végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta a rovott múltú vádlottal szemben, akinek büntetőjogi felelősségéről a Sárvári Járásbíróság fog dönteni.