Vádat emeltek a férfi ellen, aki felgyújtott egy utast New Yorkban a metrón

A rendőrség belső vizsgálatot is indított, mert egyes felvételek szerint a rendőrök késlekedtek a beavatkozással.

New Yorkban vádat emeltek kedden egy férfi ellen, aki a nagyváros egy metrókocsijában meggyújtotta egy utas ruháját; az áldozat halálra égett.

A Brooklyn városrész bíróságára benyújtott vádirat szerint két rendbeli gyilkosság és gyújtogatás miatt vonnák felelősségre Sebastian Zapetát, egy 33 éves guatemalai állampolgárt.

A férfi vasárnap reggel egy öngyújtóval lobbantotta lángra az állomáson tartózkodó metrókocsiban egy - a feltételezések szerint - alvó nő ruháját, majd inggel legyezve felszította a lángokat. Az eddigi vizsgálat azt is megállapította, hogy a tettes ezt követően a Coney Island metróállomás egyik padján ülve nézte végig az áldozat halálát. Kihallgatásán azt mondta, hogy sok alkoholt fogyasztott, ezért nem emlékszik pontosan a történtekre.

A tragikus esetet több kamera is megörökítette. Az áldozat személyazonosságát egyelőre nem sikerült megállapítani.

A rendőrség belső vizsgálatot is indított, mert egyes felvételek szerint a rendőrök késlekedtek a beavatkozással, ugyanakkor más utasok sem léptek közbe.

A gyanúsítottat középiskolás diákok vallomása alapján fogták el, akik fotó alapján azonosították Sebastian Zapetát.

A 33 éves guatemalai férfi illegálisan tartózkodik az Egyesült Államokban, és Brooklyn egy hajléktalanszállóján élt.

A bevándorlási hatóságok adatai szerint Zapeta 2018 júniusában érkezett először az Egyesült Államokba illegálisan, akkor néhány napon belül kitoloncolták. Hogy második alkalommal mikor jutott be az országba, egyelőre nem tudták megállapítani.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló