45 köbméter sitt miatt került hét férfi a sárvári bíróság elé

Semmi sem volt rendben az ügyben.

A Sárvári Járási Ügyészség hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat hét férfival szemben, akik a vádirat szerint 2024 januárjában NATURA 2000 védettségű területen helyeztek el közel 45 köbméter építési-bontási hulladékot - közölte hétfőn a Vas Vármegyei Főügyészség.

Az egyik vádlott egy Sárvár közeli községben épületbontást végzett, őt a szintén megvádolt társa arra bírta rá, hogy a bontás során keletkezett hulladékkal a szomszédos településen található házához vezető önkormányzati utat töltsék fel. A bontásból származó jelentős mennyiségű hulladék szállítását egy fuvarozócég képviselői úgy vállalták el, illetve a sofőrök úgy végezték, hogy erre a tevékenységre nem rendelkeztek hatósági engedéllyel.

A járási ügyészség a hulladék szállítását végző gazdasági társasággal szemben a szállításért kapott megbízási díjra vagyonelkobzást, továbbá a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló törvény alapján pénzbírság kiszabását is indítványozta.

A vádlottak büntetőjogi felelősségéről a Sárvári Járásbíróság fog dönteni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló