Meghalt Jean-Marie Le Pen

96 éves volt.

96 éves korában elhunyt Jean-Marie Le Pen, a francia szélsőjobboldali Nemzeti Front alapítója – erősítette meg a hírt családja a francia AFP hírügynökségnek. A politikus, aki hosszú ideig meghatározó alakja volt a francia politikának, 1972-ben alapította pártját, amelyet közel négy évtizeden át vezetett.

Le Pen 2011-ben adta át a párt vezetését lányának, Marine Le Pennek, aki Nemzeti Összefogás néven formálta újjá a pártot. A politikust 2015-ben kizárták a pártból, miután többször lekicsinyelte a holokausztot. Ezt követően nyilvános konfliktusba került lányával, akit árulással vádolt.

Jean-Marie Le Pen évek óta egészségügyi problémákkal küzdött, két évvel ezelőtt szívproblémák miatt kórházba került. Annak ellenére, hogy kizárták a pártból, továbbra is aktívan politizált és befolyása alatt tartotta a szélsőjobboldali mozgalmat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet