Obama és Trump egész jól elvolt egymással Carter temetésén

Az iskolában elültették volna őket egymás mellől.

Amikor megláttam az X-en, először azt hittem, AI generálta azt a rövid videót, amelyen Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke és Barack Obama egykori elnök egymás mellett ül, jóízűen beszélgetnek, aztán Trump súg valamit Obama fülébe, amitől az látványosan elvigyorodik.

Rövid keresés után kiderült, ez nem a mesterséges intelligencia által kreált világ, hanem a valóság.

X/CNN

A jelenet – amely a CNN élő felvételén is látható volt – csütörtökön zajlott Jimmy Carter washingtoni temetésén, ahol a két politikust egymás mellé ültették.

Az iskolában biztos elültetnék őket egymás mellől, mint a rossz diákokat, gondolhatnánk, de ha megnézzük a hosszabb snitteket, kiderül, hogy a jelenet még a szertartás előtt zajlott, így talán nem olyan nagy a bűnük.

Hogy a derék választók milyen következtetésre jutnak, az más kérdés.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet