Rágyújtotta testvérére a házat, majd egy raklapon ülve nézte a tüzet

Az épületben gázpalackok is voltak.

Vádat emeltek egy a nővel szemben, aki tavaly szeptemberben öt litert benzint locsolt testvére lakrészére, majd meggyújtotta azt – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a letartóztatásban lévő nőt különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolják.

A nő és a testvére a vádirat szerint együtt lakott egy csongrádi település ingatlanában úgy, hogy a főépületet a vádlott és az élettársa, míg a zömében fából és más éghető anyagokból álló melléképületet a sértett használta.

A testvérek között rendszeresek voltak a viták, részben a mindkettőjükre jellemző alkoholfogyasztás miatt. Tavaly szeptember 1-jén este 7 óra körül, egy újabb vitát követően a vádlott magához vett egy ötliteres, benzinnel teli kannát, majd azt a sértett lakrészére locsolta és meggyújtotta, ezután egy raklapon ülve nézte a tüzet.

A nagy lángokkal égő melléképületet látva a vádlott élettársa tűzoltókat hívott, és kiabált a sértettnek, hogy jöjjön ki azonnal, valamint az oltást is megkezdte, de nem járt sikerrel. A kiabálást hallva a sértett az ajtót kirúgva még azt megelőzően elhagyta a lakrészt – amelyben gázpalackok is voltak -, hogy sérülései keletkeztek volna – tudatta a főügyészhelyettes.

A katasztrófavédelem a honlapján azt közölte, hogy tavaly szeptember 1-jén Szatymazon, az Ady Endre utcában lángolt egy negyven négyzetméter alapterületű melléképület. A szegedi és a ruzsai hivatásos, valamint a sándorfalvi önkéntes egységet és a balástyai kutató- és mentőcsoport tagjait riasztotta a helyszínre a szegedi műveletirányítás.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló