Több Vas vármegyei, Sárvár környéki lakos nem gondolta át egy ismeretlen telefonálóval történt beszélgetése során, hogy csalás áldozatává válhat, így közel tízmillió forintjuk került a csalók bankszámlájára - számolt be kedden a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Az egyik esetben nemhogy a férfi, de a felesége sem gondolkodott az ismeretlen hívószám láttán, így a telefont kihangosítva, együtt beszélték meg azt, hogy teljesítik a telefonos kérést és átutalnak négymillió forintot egy ismeretlen telefonáló által megadott bankszámlaszámra. A telefonáló „rendőrnő” megígérte, hogy a pénzüket vissza fogják kapni, mert ez egy biztonsági bankszámla, de ha rendelkezésre áll még plusz négymillió, akkor azt is utalják át, hogy az az összeg is „biztonságban” legyen. Szerencsére a bank biztonsági rendszere ezt a tranzakciót már felfüggesztette. Amikor a férfi személyesen felkereste a bankfiókját, szembesítették vele, hogy csalás áldozata lett, tegyen feljelentést a rendőrségen.
Szintén nem hallgatott a figyelmeztetésekre az a férfi sem, akit egy nagy bank „ügyintézője” keresett fel gyanús tranzakció címén. A telefonáló elmondta, hogy valaki a bankszámlájáról pénzt kísérel meg levenni, ezért „átszóltak a rendőrségre” és jelezték a problémát. Kis idő elteltével telefonon jelentkezett a „rendőrség”. Itt is egy nő volt a telefonáló, elmondta a férfinak, hogy egy banki ügyintéző ellen folytatnak eljárást, ezért kérik a Sárvár közeli férfi segítségét. Megkérdezték, hogy mennyi pénz van a számláján, amit a férfi el is mondott és kérték, hogy egy nő nevére, rendőrségi biztonsági számlára utaljon át négymillió forintot, amit vissza fognak utalni. Megkérték, hogy a bankban se szóljon senkinek, ez annyira titkos és kérték, hogy a telefont az átutalás alatt folyamatosan hangosítsa ki. A férfi ennek eleget tett, de később, amikor a pénze nem érkezett vissza, gyanakodni kezdett. Újra felkereste bankfiókját, ahol közölték vele, hogy csalás áldozta lett.
A rendőrség tanácsai: