Február 22-én a bírók, március 8-án az orvosok tüntetnek

A bírók elsősorban a függetlenségük, az orvosok pedig az egészségügy elégtelen állami finanszírozása miatt demonstrálnak.

A Magyar Bírói Egyesület (Mabie) január eleji országos választmányi ülésén demonstrációs bizottságot hozott létre, amely előkészítette a bírói függetlenség melletti kiállás új formáját. Ennek eredményeként a választmány február 22-re demonstrációt hirdetett az igazságszolgáltatás függetlenségéért és a jogállami igazságügyi jogalkotásért.

Boros Katalin, a Mabie elnöke az Inforádiónak elmondta, hogy a rendezvény célja a bírói véleménynyilvánítás szabadságának és a méltó bírói bérezésnek a hangsúlyozása. A demonstrációval szeretnék felhívni a társadalom szélesebb rétegeinek figyelmét arra, hogy ezek az ügyek mindenki számára fontosak.

Jelenleg a hazai bíróságokon 2700 bíró és 800 titkár dolgozik, közülük több mint ezren a Mabie tagjai. Az eseményre azonban nemcsak az igazságszolgáltatás dolgozóit várják, hanem mindenkit, aki támogatja a bírói függetlenséget és annak megfelelő működését.

Az orvosok is megmozdulnak

A Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Orvosok Szakszervezete március 8-ára szervez nyilvános megmozdulást Budapesten az egészségügy helyzetére való figyelemfelhívás érdekében - derült ki a Magyar Orvosi Kamara (MOK) ma sajtótájékoztatóján. Az eseményre mindenkit várnak, aki támogatja az ügyet, de pártpolitikától mentes akciót szeretnének. Kiemelték, hogy nem a jelenlegi kormányt bírálják, hanem az egészségügy több évtizedes problémáira keresnek megoldást.

A szervezet szerint az egészségügyi rendszer már nem tartható fenn puszta lelkesedéssel, mert három évtizede nem történt érdemi reform, és az állami finanszírozás évek óta elégtelen. Ez meglátszik a kórházak állapotán, az eszközhiányon és a dolgozók túlterheltségén.

A magyar egészségügy mutatói rendkívül rosszak, így például a rákos halálozási statisztikákban az EU legrosszabbjai közé tartozunk, miközben a szűrővizsgálatok látogatottsága csökken. Az orvosok szerint az egyik fő probléma az alulfinanszírozottság: évente 2500 milliárd forint hiányzik a rendszerből.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet