Újraélesztették a sportbál hagyományát Sárváron. A mintegy 150 vendégét először Németh Gábor, a Physió Sportegyesület elnöke köszöntötte – olvasható Máhr Tivadar alpolgármester bejegyzésében, aki beszédében elmondta, a sportolók sokszor csak az edzéseken, versenyeken találkoznak, egy ilyen zenés – táncos rendezvény jó alkalmat kínál a kötetlenebb találkozásra, a beszélgetésekre is. Ezért is jó, hogy újraéledt a hagyomány.
A sportbál szervezői megalapították a Sárvár Kiváló Sportolója Díjat, amelyet a sportegyesületek vezetőinek jelölése alapján 11-en vehettek át 2024-es eredményük elismeréseképpen:
A bálon fellépett a Budapest Show Time zenekar, a jó hangulatról DJ Kondor gondoskodott. A sztárvendég DJ Pixa volt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!