Megtalálta új munkáját Havasi Bertalan

Ahogy azt sejteni lehetett, marad a miniszterelnök közelében.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ közlése szerint Havasi Bertalan miniszterelnöki megbízottként vesz részt Orbán Viktor közszerepléseinek előkészítésében a következő időszakban. Tájékoztatásuk alapján főtanácsadóként a Miniszterelnöki Kabinetirodán folytatja munkáját - számolt be a 444.hu.

A KTK február 14-én jelentette be Távozik posztjáról Havasi Bertalan, Orbán sajtósa 2025. February 14. 13:03 , hogy Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár, távozik pozíciójából. Havasi 2015 óta töltötte be a miniszterelnök sajtófőnöki tisztségét. A kilencvenes évek végén a Magyar Nemzet és a Duna Televízió pécsi tudósítójaként, később pedig a Hír TV műsorvezetőjeként dolgozott. 2005-ben nevezték ki a Fidesz sajtófőnökének.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet