Gyurcsányék házában kikapcsolták a gázt

Gyurcsány szerint jobban kell védeni a fogyasztókat, mert a nagy szolgáltatókkal szemben kiszolgáltatott helyzetben vannak.

Gyurcsány Ferenc péntek reggel számolt be róla, hogy a kötcsei házukban az MVM kikapcsolta a gázt. Elmondása szerint a faluból hívták, hogy nincs fűtés, és ne menjenek le, mert megfagynak. Kezdetben értetlenkedett – „Mi az Isten ez?” –, de hamar kiderült, hogy saját hibájuk miatt történt az eset. „Aztán némi kutakodás után kiderült: mi hibáztunk” – írta péntek reggeli Facebook-posztjában, melyre a Blikk hívta fel a figyelmet.

A politikus elmagyarázta, hogy a költözködés során elkevertek egy számlát, a felszólításokat sem vették észre, így 60 nap után az MVM jogosan kapcsolta ki a gázt. Elismerte a felelősségüket, és miután rendezték a tartozást, a szolgáltatást is visszaállították.

Gyurcsány szerint az eset rávilágított arra, hogy a jogszerűség nem mindig jelent igazságosságot. Úgy véli, jobban kell védeni a fogyasztókat, mert a nagy szolgáltatókkal szemben kiszolgáltatott helyzetben vannak, és a szerződések gyakran átláthatatlanok. „Mi azt gondoljuk, hogy ezt az egészet újra kell gondolni” – írta.

Végül hangsúlyozta, hogy számára a baloldaliság azt jelenti, hogy az emberek nem engedik át életük feletti ellenőrzést még a legnagyobb vállalatoknak sem. „Mert az életünk nem eladó” – zárta bejegyzését.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet