Három embert állított elő a rendőrség a Pride betiltása miatti tüntetésről

Néhányan tolni és lökdösni kezdték a rendőröket a Margit hídnál.

Bűncselekmény gyanúja miatt három férfit fogtak el és állítottak elő a helyszínről – közölte Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a kedd esti hídfoglalásba torkolló tüntetésről. A Pride betiltása elleni keddi Kossuth téri tüntetést követően ugyanis Hadházy Ákos arra kérte a demonstrálókat, hogy egy órára vonuljanak ki a Margit hídra. A rendőrség azonban még az érkezésük előtt lezárta a hidat, így a tömeg nem tudott feljutni. Ennek ellenére a tiltakozók nem oszlottak fel egy óra elteltével, és késő estig maradtak, miközben a rendőrök sorfala előtt álltak - számolt be a hvg.hu.

A BRFK közleménye szerint a „jogellenes gyűlés résztvevőit számtalan alkalommal felszólították, hogy lépjenek hátrébb a rendőrsorfaltól, többen ennek ellenére tolni és lökdösni kezdték a rendőröket, pár hangadó pedig arra próbálta rávenni társait, hogy törjék át a sorfalat”. A lap tudósítása alapján a rendőrök fél tíz körül kezdték meg az igazoltatásokat.

Este tíz órára a helyzet valamelyest megnyugodott, és a tömeg is jelentősen csökkent a Margit híd pesti hídfőjénél. A rendőrök a maradék, körülbelül száz tüntetőt a járdára terelték, majd a forgalom ismét elindulhatott.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet