375 millió forintos uniós támogatással megújul a Hősök Tornya Kőszegen

Egy modern várostörténeti kiállítást és turisztikai fogadópontot is kialakítanak az épület felújítása mellett.

A Széchenyi Terv Plusz program keretében, 375 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatás segítségével megújul a Hősök Tornya, Kőszeg belvárosának kapuja - jelentette ma be a kőszegi önkormányzat.

A tervek szerint a Hősök Tornyában egy kisléptékű épületrekonstrukció és egy új, modern, a 21. századi turisztikai igényeket kielégítő várostörténeti tárlat és turisztikai fogadópont kerül kialakításra. Az ideérkező látogatók – a „Kőszeg város története – kőszegi hősök” tematikus kiállítás mellett – átfogó információt kapnak a város látnivalóiról, így kiindulási pontként is szolgál majd a városnéző túrákhoz.

A rekonstrukció magában foglalja a torony tetőzetének és épületének belső felújítását, az elektromos rendszer és a fűtés korszerűsítését, valamint a Tábornokház esetében a fogadóhelyiségek és vizesblokk felújítását, illetve épületinformációs rendszer kiépítését.

Kőszeg ezen meghatározó történelmi emlékeinek és eseményeinek élményszerű megjelenítését szolgáló kiállítási installációk, interaktív elemek és egyes multimédiás, valamint hangzó és vizuális anyagok, eszközök, szoftverek beszerzése, beépítése is a projekt részét képezik - derült ki.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet