Szabó Bálintot még elfogni sem olyan egyszerű

Megtalálták ugyan a rendőrök, de kénytelenek voltak elengedni.

Elfogták Szabó Bálintot, akit a Kecskeméti Járásbíróság hatóság félrevezetése miatt körözött, de el kellett engedniük a rendőröknek. A politikai akcióiról ismert férfit Budapesten vették őrizetbe, amit Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék szóvivője is megerősített a 24.hu-nak.

Bár a hatóságok elfogták, mentelmi jogára hivatkozva szabadon engedték. Ennek oka, hogy Szabó Bálint az időközi országgyűlési választásokon is indult, ám az eredmény még nem emelkedett jogerőre, és ezt nem jelezte a bíróságnak. A szóvivő elmondása szerint a bíróság ezért hivatalos megkeresést küld a választási irodának.

Szabó a vasárnapi időközi választáson mérettette meg magát az újpesti-angyalföldi választókerületben. A bíróság csütörtökön adott ki ellene elfogatóparancsot, mivel – bár telefonon is próbálták elérni – nem jelent meg egy tárgyaláson. Az ügy hátterében az áll, hogy Szabó, még a szegedi önkormányzat képviselőjeként, azt állította, hogy elrabolták, megkötözték és fel akarták gyújtani, emiatt szeretnék bíróság elé állítani.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet