Hadházy Ákos a Facebookon jelentette be pénteken, hogy „A rendőrség kénytelen volt tudomásul venni: kedden újra lezárjuk az Erzsébet hidat! Békésen, de nagyon határozottan! Kedd, 17 óra, Erzsébet híd!”
A független képviselő március 25-én is tüntetést szervezett, ám akkor a rendőrség a forgalom akadályozására hivatkozva nem engedélyezte a gyülekezést az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, így végül a demonstrációt a Ferenciek terén tartották meg. A Kúria azonban később kimondta, hogy a közlekedés akadályozása önmagában nem lehet indok egy tüntetés betiltására.
A megmozdulások hátterében az áll, hogy az Országgyűlés gyorsított eljárásban elfogadta a gyülekezési jog szigorításáról szóló törvényt. Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújában a tüntetésekre úgy reagált, hogy szerinte hidakat lezárni nem normális dolog, valamint, hogy az ellenzéki pártok provokációs versenyt folytatnak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!