Már az ivóvíz sem a régi, Utah államban betiltották az egyik alkotóelemét

Egy 1945 óta használt összetevő került tiltólistára.

Miután Robert F. Kennedy egészségügyi miniszter aggályait fejezte kis a fluorid ivóvízhez adagolásával és annak esetleges káros szemben, Utah állam volt az első, aki meg is lépte az ásványi anyag ivóvízhez adagolásának betiltását.

Spencer Cox kormányzó a héten írta alá a jogszabályt, amely május 7-én lép hatályba. Florida és Ohio is fontolgatja hasonló tiltás bevezetését - írja a portfolio.hu.

Az Egyesült Államokban 1945 óta adnak fluoridot az ivóvízhez a fogszuvasodás elleni védelem érdekében. A szakértők rögtön heves tiltakozásba kezdtek, mert szerintük így jelentősen rontják a gyermekek szájhigiéniáját.

Ezzel szemben Robert F. Kennedy szerint a fluorid "ipari hulladék", amelyet kapcsolatba lehet hozni az IQ-csökkenéssel és idegrendszeri fejlődési rendellenességekkel, valamint a pajzsmirigy-betegséggel is. Az Amerikai Fogorvos Szövetség szerint egy bizonyítottan hatékony közegészségügyi intézkedést semmisítettek most meg az áltudományos érvelésnek köszönhetően.

Az ivóvíz fluortartalmának csökkentése legalább 25 százalékkal növelheti a fogszuvasodás kockázatát, vélik a fluoridmentesítés ellenzői. Egyébként Nyugat-Európa nagy része nem fluorozza az ivóvizet, azonban az USA-ban a lakosság 63 százaléka fluoridozott vizet iszik.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek