Fellélegezhet Sárvár egy része – A közgyűlés elfogadta az iparterületet elkerülő út tanulmánytervét

Az út a következő évek legnagyobb közútfejlesztése lesz a településen.

A sárvári képviselő-testület elfogadta a sárvári iparterületet elkerülő út tanulmánytervét a márciusi ülésén - olvasható a Sárvár Lendületben Facebook-oldalon.

Kondora István polgármester az ülésen elmondta, a Sárvárt elkerülő út két ütemben épült meg, lecsökkentve a városon átmenő forgalmat. Ugyanakkor a Szombathelyi úttól az ipari parkig vezető 1,6 km-es szakasz hiányzik, de ez a közeljövőben megvalósulhat. Az Építési és Közlekedési Minisztérium a Pannonway Építő Kft.-t bízta meg az elkerülő tanulmánytervének elkészítésével.

Az önkormányzat kérése az volt, hogy mindkét végponton körforgalom és közvilágítás legyen, és kerékpárutat is tervezzenek, továbbá egy gyalogátkelő is lesz az AWF-nél. A polgármester hozzátette, az út a következő évek legnagyobb és kiemelt fontosságú közútfejlesztése lesz. A város nyugati része fellélegezhet, a beruházással jelentősen csökken majd az átmenő forgalom és az ipari forgalomterhelés is.

A márciusi közgyűlésen a képviselő-testület elhatározta még, hogy a város részt vesz a Magyarország Kormánya által indított Versenyképes Járások Programban, továbbá felhatalmazta a polgármestert, hogy a programban történő részvételhez szükséges valamennyi intézkedést, bármely szóbeli vagy írásbeli jognyilatkozatot megtegyen.

A vidéki Magyarország élhetőségének és népességmegtartásának támogatása, a városok és községek kiegyensúlyozott fejlődésének biztosítása, valamint a települések közötti térségi együttműködések ösztönzése érdekében indította Magyarország Kormánya a Versenyképes Járások Programot. A felhívást a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium tette közzé. A támogatás a Sárvári Járás esetében 250 millió forintot biztosít. A benyújtott fejlesztési igényeket - amelyeknek legalább három települést érinteniük kell - a Járási Fejlesztési Fórum tárgyalja meg, és a fejlesztési igények tekintetében a járási keret kétszerese mértékéig tesz javaslatot a miniszternek.

Az ülésen döntöttek továbbá, hogy sportszervezetek és civil szervezetek továbbra is ingyenesen használhatnak önkormányzati tulajdonú ingatlanokat, helyiségeket. Megállapították a 2025/2026. nevelési évre vonatkozó óvodai beiratkozás feltételrendszerét. Elfogadták a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász Szent Jakab Szociális Központ munkájáról szóló beszámolót is a többi közt. Összesen 11 napirendi pontot tárgyaltak a képviselők.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet