Rendőrségi eljárás indult a Tisza nyugdíjas női önkéntesét szidalmazó fideszes polgármesterjelölt ellen

A férfi Dunaegyházán poloskázta le a nőt és rugdosta a szavazópultot.

A 24.hu értesülései szerint rendőrségi eljárás indult Kovács Roland, a Fidesz polgármesterjelöltje ellen, aki a Tisza Párt önkénteseit támadta Dunaegyházán. Az esetről Magyar Péter, a párt elnöke számolt be vasárnap közösségi oldalán.

Magyar bejegyzésében azt írta, hogy Kovács alpári hangnemben szidalmazta a párt idős önkéntesét, rugdosta a szavazópultot, és sértő kifejezésekkel illette az aktivistákat. Állítása szerint a polgármesterjelölt, aki többekkel együtt egy kocsmából érkezett, Orbán Viktor szavait idézve „poloskáknak” nevezte az önkénteseket, „hazaárulóknak” titulálta őket, és megfenyegette őket.

A pártelnök által közzétett videón hallható, amint Kovács Roland dühösen azt kiabálja:

„Ezt a szart? Trógerek!”

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya a lap megkeresésére megerősítette, hogy garázdaság vétsége miatt indult eljárás az ügyben. A nyomozás érdekeire hivatkozva azonban további részleteket nem közöltek.

Ez már az ötödik olyan eset az elmúlt héten, amikor támadás érte a Tisza Párt kampányában részt vevő önkénteseket - emlékeztetett a lap.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet