Ausztria a kis határátkelők lezárására készül

Már készül a rendelet.

Ausztria a magyarországi és szlovákiai száj- és körömfájásos esetek miatt lezárhatja a kis határátkelőket - számolt be a hvg.hu. Ulrike Königsberger-Ludwig (SPÖ) egészségügyi államtitkár szóvivője a Der Standardnak elmondta, hogy már készül az a rendelet, amely lehetővé teszi a belügyminisztérium számára az intézkedés bevezetését.

A lezárás azokra az átkelőkre vonatkozna, ahol nem biztosítható az ellenőrzés, míg a nagyobb határállomások továbbra is nyitva maradnának. Ausztriában egyelőre nem mutatták ki a betegséget okozó vírust. Szlovákia, ahol már megjelent a fertőzés, egy hete lezárta a Magyarországgal közös kis határátkelőit - tette hozzá a lap.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szerdán megerősítette, hogy laboratóriumi vizsgálatok két újabb Győr-Moson-Sopron megyei marhatelepen igazolták a vírus jelenlétét. A közlemény azt követően érkezett, hogy a szlovákiai Paraméter portál jelezte a fertőzés gyanúját két település esetében.

Nagy István agrárminiszter szerint a járvány terjedésének megfékezése érdekében fertőtlenítő pontokat alakítanak ki Rajkától Esztergomig minden határátkelőnél, valamint Hegyeshalomtól Bőnyig az autópályák lehajtóinál.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet