Elon Musk hamarosan visszalép Donald Trump amerikai elnök kormányában betöltött szerepétől, és a háttérbe vonul - derült ki a Politico cikkéből. Bár Trump elégedett Musk munkájával, úgy döntöttek, hogy elérkezett az idő a változásra.
A lap szerint Musk távozásának egyik oka, hogy a Trump-adminisztráció több tagja és szövetségese egyre nagyobb politikai tehertételnek látja őt. A wisconsini Legfelsőbb Bírósági választás ezt különösen kiélezte, amikor Musk által támogatott jelölt alulmaradt. Ugyanakkor távozása összefügg különleges kormányzati alkalmazotti státuszának lejártával is, amely május végén vagy június elején zárul le.
A lap úgy tudja, hogy Trump már az említett választás előtt elkezdte előkészíteni Musk távozását, és a kabinetülésen bejelentette a változást. Musk és Trump nyilvánosan is utaltak a váltásra: Musk szerint "küldetés teljesítve", Trump pedig elismerte, hogy Musk előbb-utóbb visszatér vállalkozásaihoz.
Trump belső köre megkönnyebbüléssel fogadja távozást. A milliárdos váratlan lépései és nyilatkozatai többször is zavart okoztak, és a Demokrata Párt is politikai támadási felületként használta őt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!