Nőket fenyegetett és egy halom szemetet öntött a Tisza Párt pultjára egy személy Solymáron

Mint aki jól végezte dolgát, király módjára hagyta el a helyszínt a férfi, akire rendőröket is hívtak.

Egy halom szemetet öntött a Tisza Nemzet Hangja című szavazásának pultjára, majd három önkéntes nőt zaklatott egy középkorú férfi tegnap Solymáron, tette ki közösségi felületére Magyar Péter, a párt elnöke. Magyar bejegyzésében hozzátette,

„egyre több egykori Fidesz szavazó jelzi felénk, hogy Orbán Viktor gyűlöletbeszéde és az azóta a Fidesz oldaláról tapasztalható példátlan verbális és fizikai erőszak volt az utolsó csepp számukra a pohárban.”

A férfi nem várta meg, hogy az önkéntesek segítői és a hatóságok a helyszínre érkezzenek.

Az egyik önkéntes, miután a férfi elvégezte dolgát, megkérdezte, hova vigyék vissza a leadott hulladékot. A tettet elkövető személy nem vette fel a szemkontaktust a hölggyel, végül csupán annyit válaszolt,

„A Tiszába!”,

majd hozzávágta a szemeteszsákot az önkénteshez.

Az önkéntes ezután több kérdést is feltett az elkövetőhöz, ugyanakkor a férfi csak lassan, hollywoodias drámaisággal sétált előre, figyelembe nem véve az elhangzottakat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek