Elkapták azt a futballhuligánt, aki magyar fiatalra támadt hétfőn Kolozsvárott

Az egy napra őrizetbe vett személy beismerte tettét.

24 órára őrizetbe vette szombaton a román rendőrség azt a férfit, aki hétfő este a kolozsvári labdarúgócsapat mérkőzését követően üveggel dobott meg egy 19 éves magyar ifjoncot Kolozsváron, súlyos sérüléseket okozva – közölte a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság. Erről a 24.hu írt.

A rendőrség közleménye szerint az elkövető egy 38 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vettek. A Stiri de Cluj információi szerint a férfi beismerte tettét. A rendőrségi közölte: az eddigi vizsgálatok alapján az erőszakos cselekedetekben másik hét személy, 25 és 35 év közötti férfiak és egy 16 éves fiú érintett. A rendőrség folytatja a vizsgálatokat, hogy megállapítsa, ők milyen mértékben vettek részt az agresszióban, ezt követően meghozzák ellenük a szükséges intézkedéseket – írták.

Az atrocitásokkal kapcsolatban Szijjártó Péter Román kollégájával tárgyalt Szijjártó Péter a kolozsvári magyarverésekről 2025. April 05. 17:24 is felkapta a fejét, miután a Mi Hazánk alelnöke, Dócs Dávid követelte, hogy a külügyminiszter kéresse be a román nagykövetet. A különbség annyi volt, hogy Szijjártó rögtön a külügyminisztertársával tárgyalt. A román külügyminiszter azt mondta magyar kollégájának, a helyi hatóságok mindent megtesznek az elkövetők letartóztatása és megbüntetése céljából.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek