Ittas vezetésen kapták a rendőrök a Mi Hazánk egyik politikusát

Mivel nem tájékoztatta erről a pártot, azért fegyelmi és etikai vizsgálatot indítottak ellene.

Rendőri intézkedés alá vonták Esze Tamást, a Mi Hazánk politikusát – számolt be a 24.hu. A lap úgy tudja, hogy a XXII. kerületben április 7-én intézkedtek vele szemben a rendőrök, miután megszondáztatták, és a készülék alkoholfogyasztásra utaló értéket mutatott. A politikust ezután vérvételre vitték. A lap értesüléseit a párt kommunikációs igazgatója, Kisberk Szabolcs is megerősítette.

Kisberk a lapnak azt is elmondta, hogy a képviselő nem tájékoztatta a párt vezetését a történtekről, ezért fegyelmi és etikai vizsgálatot indítottak ellene. Azt is megkérdezték a kommunikációs igazgatótól, hogy a rendőrség gyanúsítottként hallgatta-e ki Eszét, de úgy tudják, hogy erre nem került sor.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet