Nem a tüdőgyulladás okozhatta Ferenc pápa halálát

Habár tüdőgyulladással kezelték, állapota azonban javulni látszott, így halála nem hozható közvetlen összefüggésbe a légúti fertőzéssel.

Nem a korábban diagnosztizált tüdőgyulladás vezetett Ferenc pápa hirtelen halálához – állítják olasz sajtóértesülések. Az Ansa hírügynökség jól értesült forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy az egyházfő halálát vélhetően agyvérzés okozta.

Ferenc pápát az elmúlt hetekben kétoldali tüdőgyulladással kezelték, állapota azonban javulni látszott, így az orvosok nem számítottak súlyos szövődményre. Az Ansa szerint ezért is valószínű, hogy halála nem hozható közvetlen összefüggésbe a légúti fertőzéssel - derült ki a hvg.hu cikkéből.

A katolikus egyházfő halálát hétfő délelőtt jelentette be Kevin Farrell bíboros, aki megerősítette: Ferenc pápa reggel 7:35-kor hunyt el a római Szent Márta-házban, ahol az elmúlt években lakott. A Vatikán egyelőre nem adott ki részletes tájékoztatást a halál pontos körülményeiről.

A pápa halála új korszakot nyit a katolikus egyház életében. A következő hetekben a bíborosi testület konklávéra gyűlik össze, hogy megválassza a katolikus világ új vezetőjét.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet