Ferenc pápa halálát agyvérzés és az azt követő visszafordíthatatlan szív- és érrendszeri összeomlás okozta – közölte hivatalosan a Vatikán hétfő este. A katolikus egyház 88 éves vezetője húsvéthétfőn, reggel 7:35 perckor hunyt el a római Szent Márta-házban.
A halál okairól dr. Andrea Arcangeli, a Vatikán Egészségügyi és Higiéniai Igazgatóságának vezetője adott ki jelentést. Eszerint Ferenc pápa már korábban is súlyos légzőszervi problémákkal küzdött: akut légzési elégtelenséget állapítottak meg nála, amelyet kétoldali tüdőgyulladás, többszörös hörgőgyulladás, magas vérnyomás és 2-es típusú cukorbetegség okozott. Az agyvérzést követően kómába esett, majd keringése is összeomlott.
A halottvizsgálati bizonyítványt szintén Arcangeli professzor állította ki, a halál beálltát EKG-vel igazolták.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!