Navracsics: A kétharmad nem az önmérséklet irányába mutatott

A miniszter szerint azonban nemcsak az a kérdés, hogy egy párt képes-e önmérsékletre ekkora hatalom birtokában, hanem az is, hogy a választók képesek-e ezt megkövetelni.

Tizenöt éve, 2010. április 25-én alakult ki az első kétharmados Fidesz–KDNP-többség a magyar parlamentben. Az évforduló kapcsán Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter az Indexnek adott interjúban hangsúlyozta: a kétharmados felhatalmazás kezdettől fogva komoly nyomást helyezett a kormányra, ám ez idővel csökkent, mert a társadalom megszokta a rendkívüli erőviszonyokat. „A kétharmados felhatalmazás nem az önmérséklet irányába mutatott” – fogalmazott.

A miniszter szerint nemcsak az a kérdés, hogy egy párt képes-e önmérsékletre ekkora hatalom birtokában, hanem az is, hogy a választók képesek-e ezt megkövetelni. Úgy véli, a 2010-es választási eredmény nem pusztán a Fidesz sikerének, hanem az akkori ellenzék, különösen az MSZP súlyos hibáinak is köszönhető. „A Fidesz győzelmeinek mindig segítője volt az ellenzék gyengesége” – fogalmazott.

Navracsics felidézte: 2006-ban még nem voltak magabiztosak, és sokkolta őket az MSZP győzelme. Ezzel szemben 2010-ben már meg voltak győződve arról, hogy nyernek – a kérdés csak az arány volt. „Azt nem tudom, hogy a miniszterelnök számolt-e kétharmados győzelemmel, szerintem ő volt annyira okos, hogy kalkulációba vette ezt is, de én elképzelhetetlennek tartottam ekkora földcsuszamlást” – mondta.

A kétharmad megszerzése után a Fidesz úgy érezte, mindenért felelőssé tehető, amit nem tesz meg. „A miniszterelnök már az eredményváró estén, vagy pár nappal később mondta, hogy a kétharmados győzelem nemcsak lehetőséget jelent, hanem azt is, hogy mindenért hibáztathatók vagyunk, amit nem teszünk meg, így az első ciklusban mindent meg akartunk tenni” – idézte fel.

Navracsics szerint a társadalmi elvárások 2010-ben éppen arra irányultak, hogy végre lezáruljon a rendszerváltás utáni átmeneti korszak, és egy új, stabil politikai rend alakuljon ki. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a Fidesz elsöprő felhatalmazást kapott. „2010–2014 között óriási elvárás volt azzal kapcsolatban, hogy 2010-zel záruljon le az 1990 óta tartó korszak (…) Erre szólt a kétharmados felhatalmazás” – mondta.

A politikai siker mögött tudatos stratégia is állt: „2009-től egyértelműen arra kellett ügyelnünk, hogy semmi ne történjen, ami a győzelmi esélyünket ronthatja. (…) 2009–2010-ben ugyanis már az volt a nagy kérdés, hogy a Fidesz hogyan tud úgy kormányozni, hogy nem vezet be lakossági megszorításokat.” Mint mondta, 2010 után ezt meg is valósították.

A sorozatos győzelmekkel kapcsolatban a miniszter elismerte: „Az a veszély természetesen fennáll, hogy egy párt elkényelmesedik, de maradjon meg a párton belüli viták témájaként.” Ugyanakkor hozzátette, hogy a Fideszben folyamatosan jelen vannak új szereplők, akik biztosítják a megújulást.

Az interjúban Orbán Viktorról is szót ejtett: szerinte a kormányfő ma már nemcsak a legokosabb politikus Magyarországon, hanem az egyik legtapasztaltabb Európában is. „A politika sok szempontból tapasztalati tevékenység (…) Mára Orbán Viktor Európa magasan az egyik legtapasztaltabb, és Magyarország messze legtapasztaltabb politikusa” – fogalmazott Navracsics.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet