Svédország szívesen befogadná a Magyarországról menekülő melegeket

A kereskedelmi miniszter szerint egyre több ország indult el autoriter irányba, és erre a jelenségre szerinte pont, hogy nyitottsággal és befogadással kell reagálni a svédeknek.

Panelbeszélgetést tartottak Svédországban a kormány új stratégiájáról, amellyel javítanák az ország megítélését - számol be a Telex. Az eseményen arról beszélt Benjamin Dousa kereskedelmi miniszter, hogy meg kell erősíteni azt a látásmódot Svédországgal kapcsolatban, hogy egy nyitott és szabadságszerető ország, amely tárt karokkal fogadna akár 40 ezer meleg magyar bevándorlót is.

Dousa szerint egyre több ország indult el autoriter irányba, és erre a jelenségre szerinte pont, hogy nyitottsággal és befogadással kell reagálni a svédeknek.

Dousa nemcsak Magyarországot, hanem az Egyesült Államokat is említette, ahol egyre romlik a vállalkozások, a bevándorlók és az egyetemi szabadság helyzete, és az emiatt kivándorlók új lehetőségeket hozhatnának létre Svédországban.

Hozzátette, hogy bármikor befogadnak 40 ezer dolgozót az amerikai techiparból és a tudományos világból. Ehhez már 100 napra csökkentették a bevándorláshoz szükséges adminisztrációt.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek