Bejelentették: Polt Pétert és Hende Csabát jelölik alkotmánybírónak

Az alkotmánybírói megbízatás 12 évre szól.

„Hende Csabát, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnökét és Polt Péter legfőbb ügyészt jelöltük az Alkotmánybíróság új tagjainak” – jelentette be a Fidesz-frakció csütörtök délután. Ami egyben azt is jelenti, hogy Polt lemond a Legfőbb Ügyészség éléről, és az utódját a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés fideszes többsége választja meg majd kilenc évre.

Az Alkotmánybíróságon jelenleg három hely betöltetlen, miután az előző elnök, Sulyok Tamás államfő lett, utódja, Juhász Imre megbízatása pedig áprilisban lejárt. Az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága május 13-án hallgatja meg a jelölteket, a parlament pedig hamarosan dönthet a kinevezésekről.

Az alkotmánybírói megbízatás 12 évre szól, a jelöltek felső korhatára 70 év – Polt Péter jelenleg 69 éves.

A legfőbb ügyészség élén a lehetséges utód személyéről több találgatás is napvilágot látott. Magyar Péter szerint az új legfőbb ügyész Tuzson Bence igazságügyi miniszter lehet, míg Hadházy Ákos Rétvári Bence államtitkárt tartja esélyesnek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet