Török Gábor: Orbán hibázott, Lázár lehet a Fidesz megújulásának kulcsa

Az elemző szerint a miniszterelnök környezetében talán már nincs olyan ember, aki tudna és/vagy merne ellentartani neki.

Török Gábor politikai elemző megosztott néhány gondolatot az elmúlt napok politikai eseményei kapcsán Facebook-oldalán, külön kitérve a Fidesz stratégiájára, a Tisza Párt előretörésére, valamint Lázár János szerepére. Mint írja, egyrészt szerinte a miniszterelnök tihanyi beszéde súlyos politikai hiba volt, és komoly belpolitikai következményekkel járhat.

„Szinte érthetetlen is, hogyan hibázhatott ekkorát a magyar miniszterelnök, hogyan beszélhetett támogatólag egy olyan magyarellenes politikusról, aki ellen szavazott tegnap a Romániában élő magyarok 90 százaléka”

– fogalmazott Török a romániai elnökválasztásra és Orbán Viktor Simion melletti kiállására utalva. Szerinte a döntés mögött vagy reálpolitikai megfontolások, vagy az állhat, hogy "a környezetében tényleg nincs olyan ember, aki ilyenkor tudna és/vagy merne ellentartani".

A Harcosok Klubja című rendezvény kapcsán Török úgy látja, a Fidesz érzékeli a Tisza Párt erősödése okozta veszélyt, de inkább kommunikációs eszközökkel próbál reagálni, nem tartalmi változtatással. Vagyis, mint fogalmazott: a Fidesz azt gondolja, hogy nem tartalmi-személyi, hanem technológiai-módszertani változtatásra van szükség. „A rendezvényen megszólalók közül egyedül Lázár János felszólalása rajzolt körül egy új stratégiát” – írta, hozzátéve, hogy ha a Fidesz személyi megújulásban gondolkodna, egyedül Lázár lehetne ennek hiteles arca.

Magyar Péter szerepéről Török úgy vélekedik, hogy továbbra is sikeresen hatol be a Fidesz „védett ideológiai törzsterületére”, és olyan szimbólumokkal operál – például nemzeti, vidéki, határon túli elemekkel –, amelyek eddig a kormánypárt kizárólagos eszköztárát képezték. Ez szerinte különösen veszélyessé teszi Magyar stratégiáját a Fidesz számára.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet