Öt napig majdnem nyár lesz, egészen péntekig

Akkor jön a következő lehűlés.

A vasárnap hűvös reggelt hozott, a 4-5 fok körüli hőmérséklet délutánra egészen 20 fokig melegedhet majd. Ezt követően nyugat felől erősebben megnövekszik a felhőzet, estefelé már gyenge esőre és élénk széllökésekre is lehet számítani.

Hétfőn sem ússzuk meg csapadék nélkül, a napos-gomolyfelhős időt elszórtan záporok, zivatarok szakíthatják meg. Az északnyugati szél élénk lehet. Délutánra 20-24 fok is lehet.

Jelentős változás kedden sem várható, a gomolyfelhőkből helyenként záporok csaphatnak le és az északi-északnyugati szél is élénk marad. Kora reggel 6-13, délután 20-25 fok körül alakulnak a maximumok.

A szerda időjárása csak annyiban térhet el az előző napokétól, hogy a csúcshőmérsékletek 22-26 fok között várhatóak. Csütörtökön esővel, záporral és zivatarral érkezik egy újabb front, de ekkor még 19-26 fok közötti hőmérsékletekre lehet számítani. Pénteken pedig pár fokos lehűlés következik.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek