Eltűnt az ország egyik legnagyobb nemzeti érzelmű cégére a szombathelyi Fő térről

Talán a zászlóforradalom lendülete is kifogyóban van.

Egy ideig úgy tűnt, Szombathely főterének látványvilága új, nemzeti színekkel bővül Szombathelyen kirakták az ország egyik legnagyobb, nemzeti érzelmű cégérét 2025. April 26. 07:13 . A Grünwald-ház két oldalán elhelyezett óriás magyar zászlók – amelyek nemcsak méretükkel, hanem a rajtuk látható kávézós logóval is feltűnést keltettek – végül mégsem bizonyultak maradandónak.

Nemrég eltűntek az épületről. Sem hivatalos bejelentés, sem közösségi poszt nem szólt erről. A zászlók, amelyek néhány hete még darus kocsival kerültek a galambhálóra, nyomtalanul lekerültek.

Art Cafe
Újra régi pompájában ragyog az épület
Mészáros D. Zsolt

Megkérdeztük a Vas Vármegyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztályát, mi történt. Válaszukból kiderül: a hivatal munkatársai a korábbi megkeresésünk Szombathelyen kirakták az ország egyik legnagyobb, nemzeti érzelmű cégérét 2025. April 26. 07:13 nyomán helyszíni szemlét tartottak, amelynek során figyelmeztették a tulajdonost, hogy a zászlók kihelyezése örökségvédelmi bejelentéshez kötött.

A helyszíni szemlét követően a tulajdonos a homlokzaton elhelyezett zászlókat önként eltávolította

– áll a kormányhivatal válaszában.

Ez alapján tehát kijelenthető: a hatóság nem rendelte el a zászlók eltávolítását, de jelezte a szabálytalanságot, és ennek nyomán a tulajdonos maga lépett. Hogy a bejelentés utólag megtörténik-e, és a zászlók valamilyen formában visszatérnek-e a homlokzatra, egyelőre kérdéses.

Fő tér zászló
A kisebb zászlók megmaradtak a helyükön, és létszámukban is
Mészáros D. Zsolt

Eközben a lámpapóznákra erősített zászlók száma sem gyarapodott, így a „Fogadj örökbe egy zászlót!” elnevezésű mozgalom lendülete is megtorpanni látszik. Így inkább tűnik ez most egy zászlóletételnek a nagy forradalmi hévben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet